Néhány szó a Pénzügyi Fair Play-ről

2011. április 29. 08:00 - mgyuri

vélemény háttér manchester city ffp financial fair playA netet böngészve a napokban megakadt a szemem az [origo] egy cikkén, ezen.

Néhány gondolat ébredt bennem a bejegyzésben leírtakkal kapcsoltban. Most próbálom néhány sorban megfogalmazni ezeket a következőkben.

 

Attól tekintsünk el, hogy maga az írás milyen színvonalú, és attól is, hogy az egész egy Telegraph cikk rövid kivonata. Ne akadjunk fent azon sem, hogy nem zavarta íróját a keddi megjelenésre szánt bejegyzés posztoláskor éppen Blackburnben játszott a csapat, és a helyezéséről szóló információk sem voltak már igazából helytállóak. Nem ezekről szeretnék íni, hanem arról amiről eredetileg szólna, a Platini vezette uefa, a bajnokok ligája átalakítása utáni legfontosabb szabálymódosításról, a "pénzügyi fair play" névén elhíresült szabályrendszerről.

Sokszor hallottunk már erről a szabályozásról, de bosszantóak már nagyon ezek a cikkek, amelyekben sorra a Manchester Cityre mutogatnak.

Amikor először olvastam erről a szabályról, bevallom tetszett is a dolog, ésszerű lépésnek tartottam. Igencsak logikusnak hatott, hogy kordába tereljék azon csapatokat melyek mögött nincsenek fajsúlyos pénzemberek, vagy üzleti csoportok. Olyanokat, akik komolyabb fedezet nélkül herdálnak el eurómilliókat. Helyes, gondoltam, de a dolog mintha megváltozott volna az idő múlásával, és úgy állítják be, mintha az egész olyan klubok ellen lenne kitalálva mint a Manchester City...

Az uefa a múlt hét kedden elfogadta a Platini által régóta ígért szabályt, aminek a lényege, mint mondják, hogy a klubok legfeljebb annyit költhessenek el, amennyi bevételük keletkezik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből. A szabályok betartásának ellenőrzése a 2012-ben végződő gazdasági évre vonatkozóan lép életbe. Először csak figyelmeztetnek, majd a 2013–2014-es szezontól kezdve szankcionálnak is, legsúlyosabb büntetésként, a nemzetközi kupaindulás jogától való megfosztással. 2012 és 2015 között külső befektetők 45 millió eurónyi összeget invesztálhatnak a klubokba, 2015-től két lépcsőben 30, majd 15 millióra csökkentik az engedélyezett összeget, és 2018-tól megszűnik ez a lehetőség. Hitelt, és egyéb külső forrást stadionépítésre ill. felújításra, és utánpótlás nevelő bázisok, akadémiák létrehozására, fejlesztésére vehetnek igénybe. Azaz a klubok 45, 30 majd 15 milliós veszteséget halmozhatnak fel. 2018-tól egy centet sem. Az ellenőrzés a "Club Financial Control Panel" feladata lesz. Az ígéret szerint, ha az uefa látja egy eladósodott csapat "igyekezetét", és évről-évre faragnak a hiányon, akkor nem büntetnek.

vélemény háttér manchester city ffp financial fair play

Platini szerint "A pénzügyi fair play célja nem az, hogy megnehezítse a klubok életét, épp ellenkezőleg: segít nekik..." Hát, hogyne...

Galliani már kifejezte ellenérzését a dologgal kapcsolatban, és szerintem igaza is van. Az olasz foci nézőszámban, infrastruktúrában, a játékban már elmaradozik az angol és a német bajnokság mögött. Elvesztettek egy BL helyet, és ha nem jól igazodnak az új szabályhoz, még nagyobb bajba kerülhetnek. Na, de hagyjuk az olaszokat, térjünk vissza Manchesterbe.

Mit is mond az új szabály: "a klubok legfeljebb annyit költhessenek el, amennyi bevételük keletkezik a labdarúgással kapcsolatos tevékenységükből", tiszta sor annyit lehet elkölteni fizetésre, játékosvásárlásra, és egyéb juttattatások finanszírozására, mint amennyi befolyik a kasszába. Mi számít bele a körbe? A jegybevétel, az ajándéktárgyak és a televíziós jogdíjak. A tulajdonos magánvagyona miért nem? Egy gazdasági társaság vezetője nem emelheti meg vállalkozása alaptőkéjét akkor, és annyival amennyivel, és persze olyan forrásból amivel akarja?

Ezzel a szabállyal csak azt érik el, hogy a csapatok elkezdenek trükközni. Magyar klubvezetők járhatnak ki szemináriumot tartani, miként kell kevés fizetést adni a játékosnak, aki a jövedelme nagyobbik részét, hogy-hogy nem az egyik tulajdonos értékeltségi körébe tartozó szponzortól fogja megkapni. Jöhetnek a "pénzcsináló" trükkök: Pl.: a stadion nevét évente bérbeadnák egy Abu Dhabi székhelyű cégnek, valami hihetetlen összegért. Vagy Manszúr Sejk felvásárolna évi hét millió darab Moonchester figurát... Ezer és egy kiskapu van, nem én fogom megmondani a menedzsmenteknek hogyan kell ezt kijátszani, tudják ők azt nagyon jól. Csak nem értem miért kell ilyen játékba belekényszeríteni a csapatokat?

Nem kell senkit félteni, ha lesz még egy-két olyan csapat, mint teszem azt a Leeds, vagy Betis, amelyik tovább nyújtózkodik mint kéne, úgy is koppanni fog. Nem kell senkinek fogni a kezét. Hány mára világhírű cég indult el komoly adósságot, évekig, évtizedekig maguk előtt görgetve, míg a csúcsra nem értek?!

Mi a cél? Bebetonozni a jelenlegi nagyokat? Igaza legyen az állandó okoskodóknak akik csak a "nincsen múltatok" dumával jönnek állandóan, ha a megszokott csapatokon kívül valaki az élre akar törni.

Itt ragadnám meg, hogy üzenjenek ezeknek az örök kellemetlenkedőknek: egyszer a te csapatodnak sem volt "múltja", amelyiknek amúgy is csak a sikerei miatt szurkolsz ill. a legtöbb csapatnak van történelme, csak te nem emlékszel/emlékezhetsz rá életkorodból adódóan. Az ilyenek hiszik azt, hogy a Saint-Étienne egy feltörekvő kiscsapat, és puffogtatnák a szokásos frázisaikat, ha a pl. a Nottingham Forest-be pumpálna valaki egy jó adag tőkeinjekciót, és az angol bajnoki címre hajtana...

Mit akar az uefa?

Mindenki annyit költsön amennyit megkeres. Ez "jót" fog tenni az olyan bajnokságoknak mint pl.: a skót, vagy a spanyol, ahol a két nagyon kívül így sem tudnak nagyon mit kezdeni a többiek. Ne legyen még egy Hoffenheim? Mihez kezdjen egy Lazio, vagy Tottenham? Hogyan kapaszkodjanak feljebb?

vélemény háttér manchester city ffp financial fair play

Az, hogy a City megítélése sokak szemében nem szimpatikus, az egyértelműen a pénzköltés számlájára írható. Mancini elköltött egy City of Manchesternyi összeget, és lényegében nem erősítés történt, hanem csak a játékoskeret cseréje. Gyorsan felsorolom a "párokat", ki-kinek a "helyére" érkezett: Onuoha-Boateng, Bridge-Koralov, Robinho-Silva, Bellamy-Balotelli, Ireland-Milner, Adebayor-Džeko. Yaya Touré posztjáról nem távozott senki, ha lehet ilyet mondani csak vele erősödött a keret, de több nagy fizetésű játékos is elhagyta még a klubot, akik nem végleg, valószínűleg a nyáron találnak maguknak új csapatot: Santa Cruz, Petrov, Benjani, Bojinov, Caicedo, Garrido és Sylvinho.

Ez rengeteg pénz igen, de megengedheti magának a klub. Én sem örülök ennek az eljárásnak, de ez van.

A károgók másik kedvenc szövege az "összevásárolt csapat". Na, ezt is lapozzuk el gyorsan! A Barcelonán és az Athletic Bilbaón kívül nem nagyon van olyan európai topligában vitézkedő (él)csapat amelyiknek a gerincét saját nevelésű játékosok alkotják.

vélemény háttér manchester city ffp financial fair play

A City nem fog idén nyáron a tavalyihoz hasonló nagybevásárlást tartani, szerintem ezt nem nagy bátorság kijelenteni. Mi is irtunk róla, maximum egy jó irányítóra van szüksége a csapatnak, plusz ha ne adj' isten Tévez eligazolna, vagy Kolo Tourét hosszabb időre eltiltanák, a helyükre egy-egy játékosra lenne szükség. De ha valakit igazolnának még pluszba, akkor is, hála az idei idénytől életbe lépő szabálynak (a 21 éven felüli játékosokat regisztrálni kell a bajnokságba, és ezek száma maximum 25 fő lehet), valakinek mennie kell.

Az is tény, amiről a bejegyzés elején említett cikk is elfeledkezik, hogy a tavaly június előtt érkezett alkalmazottak (játékosok, edzők) bérének összegét le lehet vonni az adósság mértékéből, ami már egy igen jelentős dolog tekintve, hogy a csapatnál a bérköltség is százmillió fontos tétel. Könyveléstechnikailag a szerződésében szereplő évekre le lehet bontani az igazolt játékos vételárának az összegét, ezzel is el lehet "kenni" több idényre az egy-egy nagyobb értékű igazolás jelentette veszteséget. És azt is többletbevétel, hogy már idén, az új rendszerű Európa Ligából magasabb jogdíj érkezik be a klubhoz, a nagyon érő jövő évi BL szereplés utáni tv-s, és egyéb díjakról nem is beszélve. A nyáron a jelenleg kölcsönben lévő játékosok, (és valószínűleg Given is) végleg távoznak. Ezek sem lesznek kis összegek. 

A City pénzügyileg jobb évet fog zárni 2012-ben, mint tette azt 2011-ben, az fix! Az uefa elégedettet lehet, az egyik fő "renitens" pénzügyi mérlege javuló tendenciát fog mutatni!

Tehát a Manchester City az aki "megrontja" az európai klubfutballt, miközben a két idei bl döntős csapat hátán cipelt adóssághalmaz rekordméretű. Az egyik stadionját nem véletlenül emlegetik úgy az ellenlábasok szurkolói, hogy: Theatre of Debt. A másik meg éppen túl a futballtörténelem egyik legnagyobb üzleti buktáján, az Ibrahimovic adás-vételen. És ezek csak a jéghegyek csúcsai...

Engem egyik sem zavar, mint írtam mindenki csinálja azt, amit akar, csak szálljon le végre mindenki a City-ről! Köszönöm!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr85655781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

303857 2011.04.29. 15:43:17

Nagyon sok mindenben igazad van, de jót fog tenni az, ha végre visszaszorítják majd ezt a nagy költekezést (igazolások és fizetések terén). A végszóról meg annyit, hogy a Manchester United nem tehet az adósságáról, így erről is le kellene már szállni:) Sokkal jobban működő klub mint a City (minden tekintetben)! Köszönöm!

273705 2011.07.13. 16:05:33

A pénzügyi fair play ilyen formában egy kicsit öngól. Mint nem City szurkoló teljes egészében én sem értem az összevásárlásos hisztit. Ezt csinálta anno a Chelsea és ezt csinálta nemrég a Real. Amiért mégis jöhet a vád, az az észnélküli költekezés. Az idei igazolások esetében volt ráció, de gonolj vissza a 09/10-esre, amikor gyakorlatilag minden csatárt meg akart venni a csapat. Megvolt már Robinho, Jo, Bellamy, Bojinov (+Caicedo, Benjani) emellé még jött Santa Cruz, Adebayor, Tevez. Ráadásul emellé csak egy Mancini került a padra, aki közel sincs benne a top10 edzőben (mondom mindezt Inter szurkolóként)
süti beállítások módosítása