Liverpooli banánhéj

2011. május 09. 15:00 - mgyuri

A furmányos Mancini megint kavart egyet a kártyán (kezdőn), de csakúgy mint egy hónapja a Merseyside piros részén, most a kék felén sem jött össze a mutatvány.

Moyes és bandája elejtette a banánhéjat, a City meg mint egy rossz burleszkfilm szereplője, el is taknyolt rajta...

Képes visszatekintés a Goodison Parkba.

Az első rossz előjel Džeko-t látni a kezdőben... Ez volt az ötödik meccse idén kezdőként, idegenben. Ezeken a meccseken (a jó bosnyák végig a pályán volt a találkozókon) a csapat egy pontot szerzett (igen 1db pont), és három gólt lőtt (igen 3db gól). Természetesen Edinnek még ehhez a kevéshez sem volt köze. Hajmeresztő...

Silva viszont remekül beilleszkedett az angol bajnokságba, ha az első félidőben pontosabb, nem távozik üres kézzel a csapat egy hónapon belül kétszer Liverpoolból.

Yaya is egészen elképesztő produkciót nyújt mostanában (persze más előjellel mint Edin)! A mostani meccsen is Ő lőtt legtöbbször kapura, ha Vieira, Milner vagy Džeko felveszi a ritmusát (vagy ha nem ők kezdenek...), nem lett volna baj.

Mancini remélem tudja mit csinál, és kedden és szombaton mást látunk a csapattól.

A védelem nagyon elnézte az Everton két gólja előtt a beadásokat... A beívelésben a Stoke ha lehet még jobb, lesz mit gyakorolni szombatig.

Az egyenlítő góljukat persze egy volt City játékos szerezte.

Mancini egészen furcsán cserél ha hátrányban a csapat. A 72. percben jött az Everton vezető gólja, még várt öt percig háta jön a csoda, akkor hozta csak be Adam Johnsont az addig nehézkesen játszó Vieira helyett. Az utolsó tíz percre beküldte Balotellit, a ráadásra meg Jót. De ez sem segített már.

A  meccs végere is jutott egy kis verbális csata, Phil Neville és David Platt szólakozott össze.

Ez az eredményt még elbírja a csapat, pláne, hogy a Spurs sem tudott győzni, de ne így tovább!

A meccs jegyzőkönyve.

Az összefoglalót itt találjátok.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr915655805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

259977 2011.05.10. 08:28:55

Manciniből én már hónapokkal ezelőtt kiábrándultam.. Komolyan, ugyanaz a helyzet, mint a másik olasznál, Ancelottinál, mintha egész egyszerűen nem lenne az olaszoknak B-terve. Mancini kitalál valamit, ami szerinte működni fog, viszont meccs közben olyan szinten nem tud reagálni a történésekre, hogy hajmeresztő. A cseréi még egy kezdő FM-esnek is szégyenére válnának, nem egyszer fordult elő, hogy egy amúgy megnyerhető meccset azzal dobtunk el, hogy az öreg Roberto teljesen megbontotta a csapategységet az értelmetlen cseréivel. A másik meg, hogy nem értem, miért kell rendszeresen behúznunk a féket az 50. perc környékén. Egy az egyben a Blackburn elleni meccsre hajazott az, ami például a labdabirtoklást jellemezte. Az első fél órában 70% körüli labdabirtoklási arányt szorgoskodott össze csapat, hogy aztán ez a félidőre 50% köré essen, majd a második félidő nagy részében csak nyomozzuk a labdát. Érthetetlen...

259977 2011.05.10. 08:34:45

Ja, és Kolarovot meg sürgősen el kéne felejteni, mert amíg Dzeko-ban még mindig látok fantáziát, addig az Alex gyerekkel csak a baj van. Elemi helyezkedési és labdakezelési hibákat csinál rendszeresen, ez pedig a Lazioban lehet, hogy belefért abba, hogy húzóember legyen, a PL-ben viszont nagyon kevés.

267562 2011.05.10. 08:37:04

Szerintem ilyen kerettel offenzívabb játékosokat kellene felküldeni a pályára és többet kezdeményezni. Nem várni arra, hogy hátha lesz valami.

296258 2011.05.10. 13:20:21

[Cranker](#385793) Nagyon furcsa figura ez a Roberto az biztos... Edin is miatta nem tud formába lendülni, nehéz idegenbeli meccsen kezd, aztán padozik, megint kezd idegenben, otthon kis csapat ellen padozik és így tovább. Az fix eltelt sok idő, elfolyt rengeteg pénz, de még mindig nem látni mit is akar valójában...

336477 2011.05.10. 13:41:27

Ennek ellenére odaát teljes mértékben kiállnak mellette, hihetetlen ahogy minden meccsen skandálják a nevét...

296258 2011.05.10. 14:07:14

[Kid21](#386095) Igen, ezt nagyon nehéz így innen megítélnünk. Rákérdeztem Manciora a manchesteri ismerősömnél, és röviden ezt mondta: "nézd, ez egy furcsa dolog, persze sokaknak nem tetszik ami a klub körül történik, és féltik a "tipical city"-t. sokan az eredményeket csak Manszúrnak tulajdonítják, én sem örülök több dolognak, de kisgyerek korom óta nem volt ilyen jó a csapat, és Bobby az edzőnk. A meccs után pár sör mellett lehet, hogy kritizáljuk, de amíg nem csinál nagy ostobaságot mi a lelátón mellette leszünk."

259977 2011.05.10. 14:36:58

[mgyuri](#386139): Hát én nem tudom, én szinte minden meccsen látok tőle olyan húzásokat, amiket nem igazán értek (a Liverpool elleni idegenbeli meccs volt a csúcs), de valószínűleg ezért nem vagyok vezetőedző sehol :) Véleményem szerint a következő szezon lesz az igazi vízválasztó, ha jövőre ezzel a kerettel nem leszünk az utolsó fordulóig harcban a bajnoki címért, akkor végképp arrivederci! Mancini töketlenségét pedig továbbra is fenntartom, komolyan, ha lesz időm, utánanézek, hogy a Blackburn elleni meccset megelőzően mikor sikerült a hajrában pontot mentenünk, esetleg fordítanunk.

296258 2011.05.10. 14:52:11

[Cranker](#386168) Én tovább megyek, ez a hét a vízválasztó, ha veri a lécet a csapat, szerintem már most elkezdenek a helyére keresni Így kapásból a Juve ellen mentett a csapat a hajrában pontot idén, és így kapásból az az utolsó Jó gól amire emléxem. A liverpooli meccsen az hitte elég lesz az a kezdő, jött ráadásul Tévez sérülése is. Sokan nem értik, de a manchesteriek nem fogják szidni, a legsikeresebb edző emberemlékezet óta, de ha elcseszi a kupadöntőt, fordulni fog a kocka.

259977 2011.05.10. 16:51:14

[mgyuri](#386175): Az biztos! Előre félek, mi lesz szombaton :) Remélem a jobbik arcát mutatja majd a csapat, még akkor is, ha a Stoke lassan kezd a mumus kategóriába kerülni. Adja az ég, hogy Mancini legyen az utóbbi 35 év legsikeresebb City-edzője :)
süti beállítások módosítása