Manchesteri átigazolási körkép II. - Az érkezők

2011. november 18. 14:30 - mgyuri

Tegnap a Manchesterből távozókat mutattuk be, ma jönnek az érkezők!

A vezetők idén is eltapsoltak egy új debreceni és Albert stadionnyi összeget, nézzük meg kikre!

~o~Az érkezők~o~

Denís Suárez

Denís volt a csapat első igazolása. Nagy fogás a 17 éves, spanyol U-17-es válogatott, akire a Barcelona is igencsak fente a fogát, de végül Manchesterben kötött ki.

A Celta Vigoból érkezett 1 millió euróért.

Eddig 24 percet kapott a wolverhamptoni Liga Kupa meccsen. Reméljük beváltja a hozzá fűzött nagy reményeket.

Luca Scapuzzi

A húsz éves olasz csatár az AC Milanban nevelkedett, de ott nem kapott szerepet. Az előző két szezonban a Portogruaronál töltötte. Ott részese volt a másodosztályba való feljutásnak, de a Serie B-ben nem kapott túl nagy szerepet.

Lejárt a szerződése, és ekkor hívta el próbajátékra Mancini, aki már régóta szemmel tartotta, és elhívta Manchesterbe, és a tartalékoknál lejátszott felkészülési meccsek után elvitte magával a dublini felkészülési tornára. Az Ír ligaválogatott ellen gólt lőtt, teljesítménye három éves szerződést ért.

Eddig két Liga Kupa meccsen szerepelt a csapatban. Az elsőn csak öt percet kapott, a másodikon kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Wolves otthonában.

Jelenleg a harmadosztályú Oldhamban van kölcsön. Kíváncsi vagyok mire lesz képes a jövőben.

Karim Rekik

A fiatal holland nyara mozgalmasan telt. Előbb U-17-es EB címet ünnepelhetett, játszott az U-17-es VB-n, majd megkapta a City ajánlatát! Nem is habozott otthagyni a Feyenoordot, akik fél millió eurót kaptak a tehetséges középhátvédért.

Karim eddig két Liga Kupa meccsen kapott lehetőséget Mancinitől, a Birmingham City ellen 16 éves és 294 napos volt, így Ő lett minden idők legfiatalabb nem brit nemzetiségű játékosa a csapatnak.

A szakemberek nagy jövőt jósolnak Rekiknek, aki már a holland U-19-es válogatottban is bemutatkozott.

Gaël Clichy

„Tudom, hogy a manchesteriek igazi, szenvedélyes szurkolók, legalábbis, akik a Cityért szorítanak. Ez így van, nem érdekel, mit gondolnak a United drukkerek” 

Egy remek játékos érkezett Londonból, potom hét millió fontért. Megbízható, jó teljesítményre képest, ezt tudtuk. Az elmúlt szezonban Clichy 90 sikeres szerelést mutatott be, és 492-őt a legutóbbi öt Premier League idényben, ezzel legalább százzal több sikeres szerelést tudhat magáénak, mint a listán utána következő védő az angol bajnokságból.

Minden idők legfiatalabb Premier League győztese. Jó vétel volt. Kolarovval felváltva kezdenek a balhátvéd posztján, eddig tizenegy meccsen lépett pályára.

„A Manchester Citynél nincs határ, ezzel a csapattal bármit elérhetek. Elképesztő, milyen messzire jutottak az elmúlt három évben, azért jöttem ide, mert itt jó esélyem van nyerni valamit.”

Sztefan Szavics

 

A húsz éves montenegrói középhátvéd nem volt olcsó, tíz és fél millió fontot kellett kifizetni a Partizan Belgrádnak a játékjogáért.

Két éve az Arsenalnál járt próbajátékon, akkor nem felet meg, de az, hogy a Partizanban tavaly a BL-ben szerepelt, és bemutatkozott hazája válogatottjában igencsak felverte az árát. Felhívta magára a nagy klubok figyelmét, végül a City lett a befutó.

Eddig kilenc meccsen lépett pályára a csapatban, a Blackburn elleni bajnokin megszerezte az első gólját a csapatban.

Képes nagyon jó védőteljesítményre, mint a Villarreal elleni Bajnokok Ligája meccsen, de volt mikor nagyon bizonytalan volt a védelem közepén (a QPR elleni bajnokin).

Remélem hamarosan sikerül neki felvennie  a Premier League tempóját.

Costel Pantilimon

A nagyra nőtt (202cm) tizennégyszeres válogatott román kapus is meglepetésre került a csapathoz.

A tavalyi szezonban a Temesvárral vívott Európa Liga meccseken figyelhetett fel rá a szakvezetés. Az, hogy mire képes igazán, azon a két Liga Kupa találkozón mikor védett nem még nem derült.

Egyelőre egy évre érkezett 250.000 fontért, kíváncsi vagyok véglegesen is leszerződtetik-e a szezon végén.

Angus Gunn

Egy másik kapus, a Norwich Citytől érkező Angus Gunn érkezését már azelőtt megtudtuk, hogy bárki hivatalosan is bejelentette volna, köszönhetően neki, és a twitter oldalának!

A tizenöt éves, most 185 cm-es hálóőrt korosztálya legtehetségesebb angol kapusának tartják. Jelenleg az U-17-es válogatott tagja. Manchesterben az U-18-as csapatban játszik.

A Norwich úgy hírlik most 100.000 font körüli összeget kapott, és a játékos jövőbeni szereplésétől függően jogosult további pénzösszeg átvételére.

Sergio Agüero

Úgy gondolom, hogy a Manchester Cityvel a jövőben minden évben valamilyen nagy trófea megszerzéséért harcolunk majd. Az ügynökeimtől kértem, tegyenek meg mindent a szerződés létrejöttéért, mivel ez egy jó klub, és én mindig is a Premier League-ben szerettem volna játszani!"

Az év talán az évtized igazolása! 45 milliós kivásárlási díj megfizetése után boldogan távozott Madridból.

A beilleszkedése zökkenőmentes volt, mintha mindig is a manchesteri kék mezben feszített volna!

Eddig 14 meccsen 10 gólt lőtt, és adott 3 gólpasszt. Élmény nézni mikor a pályán van!

Nem hiszem, hogy túl sok gondom lesz a beilleszkedéssel. Minden tőlem telhetőt megteszek, azt teszem majd, amit a menedzser kér tőlem. Nem igazán szeretem a nagyon forró időjárást, úgyhogy minden rendben lesz Angliában. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom itt az életet"

Samir Nasri

A 24 éves, 27-szeres francia válogatott szintén az Arsenalból érkezett 24 millió font körüli összegért.

Tizenhárom meccsen lépett eddig pályára két gólt lőtt, és hat gólpasszt adott.

Remek játékos, hatalmas potenciál van benne, még évekig boldogíthatja a City szurkolókat.

Owen Hargreaves

Hargreaves az átigazolási szezon nagy talánya.

Az elmúlt három szezont sérülés miatt kihagyó középpályás nagy meglepetésre igazolt a Citybe.

A unitednél nem tartottak tovább igényt a "szolgálataira", a City vezetősége leigazolta, hiába nem tetszett ez a megoldás Mancininek...

A Birmingham City elleni Liga Kupa meccsen kezdett, 56 percet kapott, ezalatt egész jól játszott. Azután az Aston Villa elleni bajnokin kapott negyedórát. Eddig ennyi...

Az ideje január végén jöhet el, mikor Yaya Touré az afrikai kontinenstornán vesz részt. Ha akkor sem tud játéklehetőséghez jutni, minden bizonnyal távozni fog.

Az új igazolások közül Nasri, Agüero és Hargreaves is rögtön az első meccsén emlékezetes teljesítményt nyújtott, hasonlóra ez elmúlt harminc évben csak tíz alkalommal volt példa!

Mancini nagyjából 83.000.000 fontot költött, és az kell mondanom többségében nagyon jó játékosokra!

A csapat gyakorlatilag kész, Mancininek egy védekező középpályásra van szüksége, és egy csatárra, ha Tévez eligazol. Fiatal, ambiciózus a keret. Nincs szükség további költekezésre. Jöhetnek a sikerek!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr195656043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336477 2011.11.21. 18:26:16

Yaya, Barry, de Jong, Hargo és Milner (is) tud vkp-t játszani, nem kell ide hozni senkit, ez a csapat kész van. Bízom is benne, hogy nem hoznak ide holmi De Rossi kölköket... :))

339449 2011.11.21. 18:27:27

Ő csatár szerintem nem kell nektek.Hiszen Balloteli-Dzeko-Agürero világklasszisok.Egy középső KP-ra tényleg szükség lenne.Valamint szerintem Kompany mellé kéne egy világklasszis védő.

296258 2011.11.21. 19:15:00

[hariwald](#606092): nem feltétlenül elég a három, vannak sérülések, eltiltások, netán formahanyatlás. aztán meg, Kun általában egy sorral hátrébb játszik.

336477 2011.11.21. 19:20:11

[hariwald](#606092): jézusom...
süti beállítások módosítása