Győzelem Londonban

2011. november 30. 18:30 - mgyuri

Nagyon hosszú idő után sikerült győznie a Manchester Citynek az Arsenal otthonában.

A Liga Kupa sajátos hangulatának megfelelően két tartalékos csapat feszült egymásnak, és most a Manchester City volt a jobb!

 

Telt ház, és csordultig vendégszektor várta a játékosokat, akik csakúgy mint vasárnap, Gary Speedre emlékeztek a kezdéskor.

A Liverpool elleni kezdőcsapatból egyedül Nasri maradt meg, ahogy azt várni lehetett mindkét gárda erősen tartalékos volt. A ritkán látott arcok közül Pantilimon, Onuoha és Hargreaves is kezdett. Kolo Touré ismét megkapta a kapitányi szalagot.

A meccsen az első komolyabb lehetőség a City előtt adódott, Johnson lőtt rá tizennyolc méterről. Rá egy percre a román válogatott kapusnak kellett nagyort védenie Park helyzeténél.

A 27. percben ismét Pantilimon mutatta meg, hogy nagyon is lehet rá számítani, mikor kifogta Chamberlain lövését.

A 32. percben egy érdekes csere zajlott le, a bal szélsőként kezdő Kolarovot hozta le Mancini, a védő a támadó harmadban nem mozgott túl otthonosan, de a csere oka egy húzódás volt, amit nem akartak, hogy komolyabb sérüléssé fajuljon.

A második játékrész egy Džeko lövéssel kezdődött. Ez egy távoli löket volt, és jellemző volt ez egész meccsre. Szinte nem is volt kidolgozott ziccere a csapatoknak, messziről ráküldött (a hazaiknál jobb, a Citynél rosszabb lövések) labdák volt az egyetlen fegyvere a játékosoknak.

Ez így ment a 83. percig, amikor is a City kihasználta gyakorlatilag az egyetlen komoly helyzetét, mégpedig nagyon szépen csinálták! Egy ágyús szöglet után Džeko iramodott meg a saját tizenhatosáról (már a Liverpool ellen is volt egy hasonlóan jó elfutása), a félpályánál előrepasszolt Johnsonnak, aki Agüero elé tálalt. Kun nem hibázott! 0:1!

Ennyi is elég volt tegnapra, hogy meglegyen a győzelem.

A meccs végén meg Frimpong tette amit a szíve diktált, szerencsére Nasri nem maradt adósa!

Ami viszont nagyon meglepett, az az arsenal szurkolók viselkedése. Tudom, szemtelenség kiejteni egy csapatot abból a sorozatból amit a legkönnyebben megnyerhetnének hosszú idő után. Bocsánat! De ők már a meccs előtti frusztráltan fröcsögtek. Érthetetlen...

A City megvett jó néhány játékost Londonból de pénzért, és annyi pénzért amennyit Wenger és főnökei kiszabtak értük. Ez üzlet, amit a két fél megkötött egymással, megfelelő haszonnal. Mit gondoltatok, hülyék?! A két francia majd Londonból megy nyugdíjba?? Ráadásul, nem mellékesen Clichy leszolgált tisztességesen nyolc hosszú évet piros-fehérben. Könyörgöm, ők nem arsenal nevelések, nekik (bármilyen hihetetlen) ez munka! Ha egy tesco pénztárosnak felajánl az auchan egy állást, harmadával több pénzért, nagyobb perspektívával bolond lenne nem elmenni... Áruló lenne? Ugyan már! Ez nem egy romantikus lányregény, basszus!

Jönnek ők is (ahogyan sokan mások) az összevásárolt csapat dumával... Mondja meg nekem valaki, a mai foci elitjébe hogyan lehetne bejutni máshogy mint egy valag pénzel?! Vagy legyen a BL negyeddöntőben mindig ugyanaz a nyolc csapat amíg világ a világ? Egy nagy túróst!

Arról nem is beszélve, hogy hol vannak már a saját nevelésű játékosok? A City eddigi tizenhárom bajnokijából az ellenfelek kezdőcsapatában csak tizenegy saját nevelés volt, ennyi, egy csapatnyi, nem több. A Bosman szabály óta ne beszéljünk már összevásárolt csapatról! Mind az! A tegnapi arsenalban az akadémiájukról származó Frimpong mellett csak két ifi korában elcsábított, saját nevelésűnek számító játékos volt. Az arsenal nem összevásárolt csapat? Erre azt felelik, szemrebbenés nélkül, hogy nem, ez egy szisztematikusan felépített gárda. Na persze!

A gúnárok úgy látszik nehezen emésztik meg, hogy trófeák helyett egy hatalmas, modern stadionjuk lett, világsztárok helyett pedig Wenger bébik rohangálnak piros-fehérben. Ez van, ez is egy út, de ezt nem mások választották mint az arsenal vezetői. Az, hogy az elmúlt fél évtized eredményeit sokan azzal a névvel illetik mint ahogy azt a mezszállítót hívják aki a '70-es évekig öltöztette az ágyúsokat, arról nem mi tehetünk, és egészen magasról teszünk is rá...

A lényeg: megvan továbbjutás, ahogy az kell, mert a világban ugyan vannak csodák, de a fiókcsapat ritkán veri meg az anyaegyesületet...

A következő kanyarban meg ha lehet a Cardiff City-t kérném hazai pályán, sőt nem is, a Crystal Palace-t!

A meccs jegyzőkönyve, és összefoglalója:

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr755656189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336477 2011.11.30. 19:22:15

örülnek most biztos a fenti képen látható gúnár srácok, hogy bekerültek a hírekbe, legalább ezzel tudtak dicsekedni a suliban :P

297074 2011.11.30. 20:14:48

Hey,amúgy a kövi kör már oda-visszavágós. :D Azon amúgy tényleg sokat mosolygok, hogy meg lehet hallgatni, mit nyilatkozott a napokban Clichy volt csapatáról, és hogyan viselkedik pár (kinti, nem vágom, itthon mi a helyzet, szerintem valamivel jobb, kezdek rájönni, hogy az angolok igen hülyék, néha fáj olvasnom bluemoonon a saját local szurkolóinkat :D) szurkoló vele szemben. Nem bírom megérteni az ilyen embereket. Clichy júdás, lol.

340265 2011.11.30. 21:09:35

Mégis melyik meccset nézted barátom, ha nézted egyáltalán???? Ha igen akkor, olyan segg hülye vagy a focihoz hogy az már fáj. A City 1 kaput eltaláló lövése szerintem mindent elárul. Elég szomorú, hogy egy több, mint 100 milliós kezdő csapattal felálló gárdát lejátszik a pályáról egy főleg tizenx évesekkel felálló Arsenal. Azt meg ideje lenne megérteni minden City drukkernek, hogy pontosan azt utálták régebben a Realban, mint ami most itt folyik, ha pedig nem utálták, akkor azt tudom mondani, hogy nem értik mitől szép a foci inkább ne nézzék. Ez az egész cikk a szánalom kategóriájába tartozik. A kedvenc csapat olyan, mint egy kutya. Jellemzi a gazdáját. Te most elégtelent kaptál. Nem is kicsit.

336477 2011.11.30. 21:21:25

[kbalia8](#616078): Ezek szerint akkor Te sem láttad a meccset, pff... :)

335913 2011.11.30. 21:40:18

Wenger több mint 30 millió fontot cserélt be a padról, rutinos klasszisokat, de mikor Mancini behozta az ifi Razakot, akkor már tudtam, hogy nem lesz gond de félre a tréfával:D AOC volt a legjobb az Arsenalban, nagy játékos lehet belőle, 17 évesen bele is került 12 millió fontba Frimpongnak pedig vennie kéne egy pár illemleckét Balotellitől City nem pörgött 100%-on, akinek jót tett ez a meccs az a román kapus, Savic és Kolo remélem jön a 33% esély, és vele együtt a Cardiff City Arsenal meg még örülhet is, mert az ő top4-es harcukat ez tuti segíteni fogja, a Spurs-sel szemben, akiknek elég szabad tavaszuk lesz, és a Pool-t meg lassítja a 2 elődöntő valamelyest (Arse tavaly egy mérföldekkel gyengébb elődöntős mezőnnyel nem tudta megnyeri a kupát)

297074 2011.11.30. 21:45:58

Közben FA Youth Cup, 4-1-re állunk, és mindjárt vége a Corby ellen Hyde-ban, holott 0-1 is volt az elején. Hiwula mesterhármas! Drury talált még be. Gunn, Coulson, Rekik, Meppen-Walter, Plummer, Clowes, Drury, Suarez, Hiwula, Rusnak, Henshall Ez volt a kezdő. Remélem, sokáig menetel ez gárda, és éri majd őket egy olyan eredmény, mint anno azt, ahol Weiss volt a kulcsember (2008?).

296258 2011.11.30. 21:50:38

[kbalia8](#616078): mi a para? ezeket írtam: "most a Manchester City volt a jobb" ki jutott tovább? a City. A második félidőben "Szinte nem is volt kidolgozott ziccere a csapatoknak, messziről ráküldött (a hazaiknál jobb, a Citynél rosszabb lövések) labdák volt az egyetlen fegyvere a játékosoknak" láttad a meccset? nem így volt? a gól után "Ennyi is elég volt tegnapra, hogy meglegyen a győzelem." elég volt? igen! amit Te írtál: "Elég szomorú, hogy egy több, mint 100 milliós kezdő csapattal felálló gárdát lejátszik a pályáról egy főleg tizenx évesekkel felálló Arsenal" az arsenal szurkolóknak lehet, hogy szomorú, de a City jutott tovább... és ha ismered a csapatot tudod, hogy mennyire felforgatott, és tartalékos volt a gárda. lehet, hogy nem tetszik sokaknak amit a City csinál, de máshogy hogy tudna csúcsra jutni a csapat? az ágyúsok meg ne állítsák be magukat az áldozat szerepébe, nem áll jól nekik, és főleg ne fröcsögjenek! "Te most elégtelent kaptál." ez is egy vélemény.

159091 2011.11.30. 22:27:32

Egy nyolcaddöntőben tudtommal 16-an szerepelnek... A klubhűség meg olyan fogalom amit ti nem ismeretek, ez tisztán kiderült az írásból...

296258 2011.11.30. 22:35:29

[fcbayernke](#616228) igaz! a klubhűséget a mai focisták nem ismerik. a bajnokságban jó, ha két tucat ilyen játékosvan. ez a Bosmannal eldőlt, mint írtam a 13 eddigi ellenfélből 11 saját nevelés volt a kezdőben, és kb. ennyi klub hű játékos van még a PL-ben. ennyi sajna.

hamitörp 2011.11.30. 23:01:08

örüljön a city, vegye! vigye! filozófiát és valós értéket egy klubba nem lehet venni, trófeákat lehet nyerni vásárolt játkésokkal (igen az arsenal is ifista korú játékosokat vesz). Érdekes azonban, hogy eddig egy olyan nyilatkozatot sem olvastam, amiben az lett volna, hogy már egy eligazolt játékos annyira dicsőítette volna az előző klubját, mint Henry tette és teszi még most is, vagy ahogyan azt Fabregas teszi újabban. Ez az érték és nem az olajdollár. Nekem szerethetőbb marad az arsenal, hiába a sikertelen korszak, valahogy emberibb a megjelenés. Inkább legyenek olyanok a kezdőben, akik szurkolók is, 's ne kenyérkeresők.

296258 2011.11.30. 23:05:24

[hamitörp](#616289) persze legyenek, nagyon jó, kell a csapatnak, a klubnak, és a szurkolóknak, a Cityben is van, az Arsenalban is. de a többség akár tetszik, akár nem soha sem lesz az adott klub szurkolója, sem a Cityben, sem az Arsenalban, nem azt a világot éljük.....

338823 2011.11.30. 23:17:23

"A City megvett jó néhány játékost Londonból... Áruló lenne? Ugyan már! Ez nem egy romantikus lányregény, basszus!" Teljesen igaz.

296258 2011.11.30. 23:22:24

Na, lehet, hogy mégiscsak lesz Crystal-City meccs?

309191 2011.11.30. 23:23:33

Igaza van a szerzonek. Ez uzlet a kluboknak, es munka a jatekosoknak. Sajnos ez a mai vilag focija.En is gyulolom, hogy ide kerult a sport, lassan csak kozvetitesi dijakrol, reklampenzekrol es atigazolasi dijakrol szolnak a sporthirek, DE EZ VAN! Egyebkent meg kicsit az az erzesem, hogy az Arsenal szurkolok mindenrol szeretnek beszelni, csak arrol nem, hogy a csapatuk ismet kikapott, ismet kiesett es ismetelten szinte 0% az eselyuk arra, hogy nyerjenek egy kupat. Amikor nyer a csapat, akkor mindenki aradozik,hogy milyen szep kis gyozelem meg stb...Ha kikapnak?!Indul a rinya: Nasri pfuuuuuuuj, Adebayor pfhuuuuj,arulok pfhuuuuj, osszevasarolt csapat pfhhuuuuj stb... Meg kell verni az ellenfelet es ennyi es ezt meg lehet tenni meg akkor is, ha mondjuk fele vagy negyede annyit er a keret mint a City-e (lasd pl. Napoli, Bayern).pisz

309191 2011.11.30. 23:24:59

"A City megvett jó néhány játékost Londonból... Áruló lenne? Ugyan már! Ez nem egy romantikus lányregény, basszus!" -ja es ez volt az a mondat ami engem is megfogott. Teljesen igaz es koerrekt. Szokjon hozza mindenki!
süti beállítások módosítása