Kompany - Legenda a láthatáron.

2012. január 05. 16:00 - Kiddo21

Vincent Kompany nyár óta a Manchester City csapatkapitánya. Elődjével, Carlos Tévezzel  ellentétben rendelkezik az összes olyan tulajdonsággal, amellyel nem csak, hogy tökéletes választás erre a posztra, hanem a csapat legnagyobb vezére is tud lenni egyben.

A tavalyi szezon legjobb City játékosa a Liverpool ellen újfent bizonyította, hogy már-már klasszis szinten tudja űzni a szakmáját és bár ebben a szezonban voltak gyengébb meccsei, minden valószínűség szerint az idény végeztével megint bekerül az év PL-csapatába.

A Premier League honlapja szerint Vinny jelenleg a liga harmadik legjobb (csak Terry és Bale előzi meg) védője, aki kedd este tevékenyen kivette a részét abból, hogy a City hálója érintetlen tudott maradni. Korlátlan úr volt a levegőben, csúszott-mászott, ha kellett, belépett a támadásépítésbe is. Az angol válogatott Carrollnak esélye sem volt ezúttal (tavasszal azért meggyűlt vele a baja) a gólszerzésre Kompany szorításában. Nem is csoda, hogy őt választották a mérkőzés legjobbjává. Vincent ezt a szokásos visszafogott és szerény hozzáállással kommentálta a twitter oldalán.

Ugyanakkor ha kell, keményen megemeli a hangját is. Számtalan tunnel cam videón látható, ahogy a játékoskijáróban bátorítja, tüzeli a csapatot, a félidei szünetek után pedig nem engedi, hogy egyenként menjenek vissza a pályára, hanem vezérként megvár mindenkit és együtt, csapatként futnak vissza a második félidőre. Ez a tulajdonsága már fiatalabb korában is jellemezte Kompany-t, ahogyan a lenti videóból ki is derül.

2008-ban még Mark Hughes szerződtette a Hamburgtól 7.5 millió fontért, azóta töretlenül fejlődik és 25 évesen már nem csak klubcsapatában, hanem a belga válogatottban (46-szor húzhatta eddig magára a belga nemzeti mezt) is nélkülözhetetlen. De nem csak a pályán, hanem azon kívül is sugárzik belőle a profizmus. Angolul folyékonyan és magabiztosan beszél, nyilatkozatai pedig tökéletesen megvannak komponálva. Nem állandó szereplője a pletykalapoknak, az éjszakai életet hanyagolja és nem rendez tűzijáték bemutatót az otthonában.

Joe Royle, a Manchester City korábbi menedzsere az utóbbi évek legjobb igazolásának tartja a belgát, aki Terry-vel és Vidiccsel együtt a liga legjobb középhátvédjei közé tartozik. Mancini is tökéletesen megvan vele elégedve: "Vincentből világsztár lehet, hihetetlen magas szinten végzi a munkáját. Mikor még otthon Belgiumban játszott, én pedig az Intert irányítottam, leszerettem volna igazolni. Már akkor lehetett látni, hogy hatalmas potenciál van benne. A mentalitása kiemelkedő, a munkához való hozzáállása pedig példás." - nyilatkozta Roberto még tavaly a Sky Sports-nak. Ezt alátámasztja, hogy a Nike egy másik reklámkampányába is bevonta Kompany-t.

Vincent egyébként nyugodt családi életet él feleségével, Carlával és Sienna nevű lányukkal. A labdarúgás mellett a jótékonykodásból is kiveszi a részét. Az SOS Children's Village nevű szervezet kongói nagykövete. Kompany édesapja Kongóból származik, így kézenfekvő volt, hogy az afrikai országban próbál meg minél több hátrányos helyzetű gyermeket támogatni. Legfőbb célja, hogy az erőszakkal és a szegénységgel teli országban a gyerekek boldogan és örömmel éljék meg a mindennapjaikat.

Kompany és felesége

Vinny karrierje tehát egyenletes halad felfelé. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy a következő évtized egyik meghatározó belga játékosával van dolgunk, aki küzdeni akarásával, a játék iránti alázatával és nem utolsó sorban tehetségével valóban a "top" kategóriába fog tartozni hamarosan.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr645656254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

344242 2012.01.05. 20:09:05

nagyon jó játékos

334707 2012.01.05. 20:32:54

Köszönöm, nem kellett volna.

341825 2012.01.05. 20:41:59

[kompany](#655182): :D:D:D:D:D:D:D:D::D:DD::DD::D

297074 2012.01.05. 21:14:27

Bár egy évvel később lett cséká az elvártnál, a klublegenda státuszra valóban joggal pályázik, ha így folytatná (nyilván a csapattal együtt).
süti beállítások módosítása