Lesz-e Tévezből Rodney Marsh?

2012. február 20. 13:00 - Kiddo21

A Porto elleni EL-meccs mellett Carlos Tévez visszatérése is lázban tartotta a Manchester City drukkereit múlt héten. Carlitos pár napja már meg is jelent a carringtoni edzőközpontban, azonban a Mancinivel való találkozás a portugál kirándulás miatt még várat magára. Az ügy kapcsán természetesen hatalmas a médiaérdeklődés szerte Angliában, számtalan cikk/írás jelent meg, hogy vajon pozitív avagy negatív hatással lesz-e a csapatra az ex-csapatkapitány visszatérése.

Múlt héten egyébként egy rövid poszt erejéig mi is érintettük a témát itt a blogon. Tévez visszatérését több újságíró is párhuzamba állította egy 40 évvel ezelőtti sztorival, amely Rodney Marsh-hoz kötődik. Hajtás után kiderül, hogy ki is ő és, hogy hogyan kapcsolódik egyáltalán Tévezhez az ő személye.

Rodney William Marsh-t generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartották a 60-as és 70-es években. Pályafutását a Fulhamben kezdte, azonban négy év alatt nem sok érdemlegeset tudott letenni az asztalra a Craven Cottage-en, így 1966-ban átigazolt egy másik londoni csapathoz, a Queens Park Rangershez. A "Hoops"-nál már igazolta kiemelkedő tehetségét, a csatárként játszó Marsh vezetésével a QPR a harmadik vonalból egyenesen az első osztályba robogott, sőt 1967-ben még behúzta a ligakupát is. Marsh a hat év alatt pedig 211 meccsen 106 gólt mutatott fel, ami meggyőzte Malcolm Allisont arról, hogy érdemes szerződtetni.

Marsh és Allison.

1972-ben klubrekordot jelentő 200 ezer fontért vette meg szezon közben a Manchester City az egyik legjobb formában lévő angol támadót. A City ekkor négy pont előnnyel a tabella élén állt, minden esélye meg volt tehát arra, hogy 1937 és 1968 után harmadjára is bajnok legyen. Allison úgy beszélt Marsh-ról, hogy ő az utolsó fogaskerék a tökéletes gépezetben. Az igazolás azonban visszafelé sült el, nem is kicsit...

Marsh egyéni, már-már önző játékstílusa abszolút nem passzolt a Manchester City sok passzos, kombinatív játékához. Allison húzása olyannyira nem vált be, hogy a City játéka gyakorlatilag szétesett Marsh miatt és a bajnoki cím is elúszott. A négy pontos fór hamar eltűnt és végül csak a negyedik helyre tudott odaérni a City. Allison pedig le is lépett a süllyedő hajóról a Crystal Palace-hoz. Az eset igen erősen beleégett a City történelmébe, szinte nincs egy olyan City drukker még ma se az Eastlands-en, aki nem ismerné a történetet.

Az akkori csapattársak is nyíltan beszéltek róla évekkel később: "Őrültség volt a finisre egy olyan öncélú tehetséget szerződtetni, mint amilyen Rodney is volt. Tényleg egy szenzációs játékos volt, remek egyéni képességekkel, de egyszerűen nem illett a csapatjátékba." - mondta Joe Corrigan, a City akkori kapusa.

"Attól a pillanattól kezdve, amikor Rodney rálépett a Maine Road gyepére, elkezdett minden a visszájára fordulni. Fantasztikus játékos volt, de mindig csak magára gondolt." - így Mike Doyle.

Marsh sokáig visszautasította a vádakat, ám idővel beismerte, hogy valóban az ő személye és játékstílusa borította fel a csapat egyensúlyát. Azt azonban máig nem érti, hogy sokan még mindig nem tudtak megbocsátani neki. 2003-ban egy tévéinterjúban egyébként "Big Mal" is őszintén elismerte, hogy hiba volt Marsh-t szerződtetni.

Marsh-t természetesen a Gallagher-fivérek is ismerik. Az oasis "Definitely Maybe" című album borítóján szerepel is egy kép róla.

Visszatérve Tévezre még néhány gondolat erejéig. A párhuzam némileg sántít Marsh-al, hiszen Carlitos nem ismeretlenül tér vissza a csapathoz, sőt azt sem lehet mondani, hogy a játéka annyira önző és öncélú lenne mint anno Marsh-é. Feltehetőleg így nem fog különösebb gondoz okozni neki, hogy beilleszkedjen egy relatíve jól működő csapatszerkezetbe. Sok fog függeni attól, hogy Mancini és Tévez képes lesz-e túltenni magát a müncheni eseményeken és erre a rövid időre létrejön-e egy normális munkakapcsolat kettejük között.

Mindenesetre a régi nagy öregek is megszólaltak az esettel kapcsolatban. Ahogyan Marsh-ról is korábban, Corrigan elmondta a véleményét Tévez visszatéréséről is: "Tévez távozása után a csapatmorál erősebb lett és az eredmények is jöttek szépen. Nagyon remélem, hogy nem kapja meg az esélyt a játékra."

Az egykori játékosnak és elnöknek Francis Lee-nek hasonló a véleménye: "Nem engedheted meg azt, hogy egy ember miatt kockáztasd az öltözői rendet és azt a remek szellemiséget, amely manapság a City-t körbeveszi. Ha ezt tönkreteszi, az megbocsáthatatlan bűn lenne."

Tévez a hírek szerint hamarosan találkozik Mancinivel és bocsánatot fog kérni.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr565656320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

338500 2012.02.20. 14:50:15

SZerintem Tevezt sok dologért lehet kritizálni, de hogy nem döglik meg a pályán azért nem. Amikor a Unitedben mellőzték akkor is mindig hajtott, a Cityt meg a hátán vitte tavaly is. Ha újra játszhat mindent meg fog tenni, hogy bizonyíthasson, ebben nem kételkedem. Nyilván van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy egy ilyen tett után ha visszaveszik az mit üzen a többi játékosnak. El lehet menni bármeddig? Meg lehet tenni mindent? Meg persze olyan oldalról is megközelíthetem, hogy a sikernek alárendelünk mindent, nem a személyes sértettség dönt, hanem a szakmai érvek? Én azt mondom a City történelmi lehetőség előtt áll, jelen helyzetben sokkal fontosabbak a szakmai érvek, mint az emberi oldal. Nyáron aztán lehet rendezni az ügyet (Tevez mehet amerre akar).

337079 2012.02.20. 15:33:26

Szerintem ha Mancini meg akarja őrizni a tekintélyét az öltözőben, akkor Tévez hülyére dolgozhatja magát, és akkor se kerül be a csapatba. Valami egyéb marketingcélt vélek a háttérben munkálni. Lehet, hogy azt akarrják sugallni, hogy Tévez kezelhető és tekintélytisztelő játékos, mert úgy többet ér?

342483 2012.02.20. 16:46:33

Mar az is nagy baj, hogy egyaltalan ez szoba kerult. Gondolom az arab akarja egy kicsit feltornaszni az arat, mielott eladjak a pampakra; de ha akar egy percet is jatszik, Mancini egy hitelet vesztett paprika Jancsi lesz, es ez elobb-utobb kiut. Olyan jo kis csapat ez a mai City. Komolyan mondom, eljutottam, arra a szintre, hogy szeretnem ha ti lennetek a bajnokok:) Miert kell ezt a Quasimodoval elbaszarintani?

345220 2012.02.20. 16:59:10

Jó hülye a city ha ezt megengedi.Viszlát city.

341537 2012.02.20. 17:26:16

Remélem, kap majd egy maximum epizódszerepet, és a City bajnok lesz. Mondom ezt Poolosként. Szép játékot játszik a csapat, egy ilyen nagyszájú nem kell oda. Silva, Agüero, Dzeko mellé nem kell ez a félnótás. Más csapatok összetennék a kezüket ha EGY ilyen klasszikus lenne.

341537 2012.02.20. 17:32:36

klasszisuk* na

336740 2012.02.20. 17:37:11

korábban már kifejtettem, hogy nem kell Tevez, hátat fordított a csapatnak, mikor szükség volt rá most pedig megteszi azt a szívességet, hogy újra edzésbe áll? gondolom mert egy ideje nem folyósítja a fizetését a City... Mancinit nem sajnálom, mert ő sem kezelte túl jól a dolgot, túl nagy nyilvánosságot adott a dolognak, sokkal inkább a színfalak mögött kellett volna kezelni neki a maradék 13 meccsel elég dolga van, amire figyelni kell, nem hiszem hogy kell még Tevez is Teveznek kb. 10 dologért kéne azóta bocsánatot kérnie, nemcsak a müncheni esetért az volt az első, de azóta a nyilatkozatai, golftúrája, fellebbezései stb. nagyon örök hogy kb. 8-9 m fontot bukott ezzel a balhéjával, legalább annyit a klub megspórolt, ha már áron aluli eladás lesz a dologból előbb-utóbb különben is miért február közepén tér vissza? miért nem január elején vagy február legelején, amikor már tudta hogy nem tudott eligazolni ha januárban végig edzésben lett volna, lehet több csapat érdeklődött volna iránta, sőt mostanra lehet már formába is került volna, ha valóban az lenne a célja, hogy visszatérésvel segítse a City, amit én kétlek (januárban ez még eszében sem volt, bízott abban hogy mehet a Milanhoz) nagyon szoros a bajnokság, 2 pont nagyon kicsi előny, sztem nagyobb esély van arra, hogy Tevez gondokat fog okozni és elbukjuk a dolgot, minthogy az ő játékával majd hozzájárul a bajnoki címhez elvégre idén ez a 2 pontos előny Tevez nélkül jött össze, sőt a Tevez-es ügy jobban összehozta a csapatot részemről továbbra is NEM, és ez a visszatérés előtti napon leadott Tevez tv-interjú még inkább megerősített ebben a Citynek mindent ki kell zárni most, és meccsről meccsre készülni a bajnokságra, mert Fergie előkapja a bíróit, és hát a mind game-ekkel is megátkozza a Cityt, már nyomja is, hogy ma azt mondta hogy Hartot megvehette volna aprópénzért 5-6 éve, ezzel az a célja, hogy Hart elkezdjen bakizni:DD

342483 2012.02.20. 17:45:01

[inside](#717711): azert ferguson okosabban kezelte a Tevez ugyet. De azt hiszem, megtalaltam a helyes elonevet Quasimodora; szerintem egyet fogsz erteni velem: FUTBALL KURVA

336740 2012.02.20. 17:53:33

Tevez azt mondta, hogy Mancini kutyául bánt vele, Mancini erre meg azt, hog nem igaz, még jobban bánt vele, mint kellett volna:) már szerdán edzésbe állt Tevez asszem, azóta nem beszéltek ezek szerint, érdekes

296258 2012.02.20. 17:59:38

[inside](#717738): nem mert Carlos az EDS-el edz, meg amúgy sem vesz részt minden edzésen a menedzser Angliában

344646 2012.02.20. 18:32:19

Mar reg el kellett volna Tevezt zavarni. Ha hagyjak jatszni ujra, akkor a City elfgoja bukni szerintem a bajnoksagot, mert a csapategysegre nagyon negativan hat.

336740 2012.02.20. 18:32:32

jó ez a szakmai érvek felülírják az ézelmi dolgokat, de semmi garancia nincs arra, hogy Tevez meghatározó formába kerül a köv. 2-3 hónapban Copa Americán olyan volt mint a mosott szar, azóta pedig hát max. 5db 90 perces meccset játszott vagy annyit sem olyan mintha nyár óta sérült lenne, de egy sérült játékosnál legalább a mentalitás meg van, hogy vissza akar térni, Tevez feje meg nagyon nincs rendben de hát ezt megítéli majd a stáb, ők látják, hogy milyen formában van ha ennyi kihagysá után képes jobb formába kerülni mint a 3 másik klasszis támadónk, akkor az rájuk nézve nagy kritika