Karácsony az Anfielden. Augusztusban.

2012. augusztus 27. 20:00 - mgyuri

Izgalmas mérkőzésekre vágysz? Válaszd a Manchester City találkozóit, garantáltan lerágod a körmeid. Tövig.

_65677515_aguero_reuters2.jpg

A tegnapi volt sorozatban a negyedik olyan meccse a csapatnak, amikor hátrányba került, most kétszer is. Most is sikerült felállni, de győzni nem. Igazság szerint nem is érdemelte volna meg a csapat, de a Liverpool sem, amilyen védelmi hibákat vétettek, remek ajándékok, köszi srácok!

Mancini ismét kavarja. Előkerült újra a 3-5-2, ami a múlt héten eltűnt. A csapat is változott egy cseppet, kikerült Clichy (megérkezett a kis Gaël tegnap, az ő hiánya így érthető), Silva és Lescott (az egyikük még fáradt, a másikuk kisebb sérülést szedett össze, állítólag), Agüero sérült ugye. Kolo Touré, Kolarov, Milner, Balotelli be. Elsőre gyengébbnek tűnik a felállás mint a Soton ellen, viszont egy hasonló gárda nyert egy szuper pajzsot.

Az első kapura lövés Kolarov nevéhez fűződik a 9. percben, szabadrúgásból, amit Balotelli lerántásáért ítéltek meg. Aleks egy percre rá egy zseniál kötényt osztott ki a saját alapvonalánál. Minőségi volt.

Borini a 18. percben egy beadás után Kolrovval a nyakán bevetődve lőtt, alig ment mellé. Egy percre rá Nasri lőtte be a labdát a tizenhatoson belülre, Reina kifutott, de Tévez megelőzte, előtte a kapus mellett a labdát, ami végigtáncolt a gólvonalon, és kipattant a kapufáról. Pech..

A 'pool legnagyobb helyzete a 33. percben volt, amikor Kompany olyan rosszul ért bele egy beadásba, hogy majdnem gólt szerzett, sajna viszont a szögletből mégiscsak betaláltak a pirosak, Skrtel védhetetlenül fejelte a labdát a hólóba. 1:0. Kolarov csak szemmel kísérte, aztán nekiszaladt Zabaletának. A szlovák kihasználta a hibát.

Az 50. percben Zabaleta vesztett labdát a felezővonalnál, a 'pool szépen végigvitte a kontrát, de hál' istennek Suárez a kapu mellé passzolt.

A 60. percben Rodwell jött Nasri helyett, Samir most nem volt formában. Két percre rá Džeko is jött Balotelli helyére.

Közvetve a cseréknek köszönhetően, összejött az egyenlítés. A 64. percben Tévez ment el a bal szélen, beadott, a labda elszállt a kapu és a kapus előtt, de eltalálta Kellyt,a védőről Yaya elé pattant, aki bevágta. Mekkora mák! 1:1.

Azzal, hogy Nasri helyére Rodwell jött, Yaya simán kolbászolhatott a tizenhatoson belül.

Sokáig nem lehetett örülni, Rodwellen valami rontás van. Az újonc belefeküdt Gerrard lövésébe, a labda meg a kezére pattant. Szabadrúgás, Suárez lőtte, persze, hogy betekerte. 2:1.

Hart nem állította fel valami jól a sorfalat. Ő nem látott tőlük, a szöget viszont nem zárták.

A 76. percben jött Silva, Milner helyett. Jamesnek egy olyan elfutása volt, mint a Chelsea elleni Community Shield meccsen, a beadásból Balotelli kapufát is lőtt, de mivel lesről indult, semmit sem ért az egész. Ő, Balotelli, Hart, Nasri és Kolarov gyenge volt. Ennyit nem bírt el a csapat.

De messze volt még a vége! A hátul tökölődő Skrtelre oldalról rárontott Džeko, a kopasz megijedt és haza akarta adni a másik kopasznak, szerencsére volt olyan hülye, hogy nem nézett fel, Tévezé lett a labda, Carlitos (újra) elfektette Reinát, aki a kapuval szemben nem hibázott! 2:2.

A végéig még Džekónak és Suáreznek volt egy-egy nagyobb helyzete, de ennyi. Szép meglepetés volt ez a két gól, pedig még nincsen karácsony. Túl vagyunk az Anfielden, legalább minimum egy évig nem kell erre járni...

A 'pool szurkolók mérgesek lehetnek, hiába volt jobb egy kicsivel a csapatuk (nem voltak olyan hű de jók azért ők sem), hiába érezték úgy, hogy győzelmet érdemeltek volta, de nem. Amíg ilyen balfasz a védelmük, addig nem érdemelnek többet mint egy pont.

Mi meg aztán tényleg örülhetünk. A világon nincs olyan mázli, hogy egy csapat (bukóból) négyszer zsinórban 3:2-re hozzon a meccset. Most már el kéne kezdeni tenni is valamit a szerencséért, mert lassan nem csak adni fog a gép, hanem elvenni.

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

Melyik ajándék volt ma szebb scouser pajtásainktól? Mondd meg te!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr155656471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336477 2012.08.27. 22:24:19

Piszok értékes ez az 1 pont, más is vért fog húgyozni az Anfielden, szerencsére már elég korán túl vagyunk rajta. Egy tavalyi Silva nagyon hiányzik Tévezék mögül. Ha már Carlitos: ha elkerülik a sérülések (no meg nem húzza ki a gyufát Mancininél), szerintem simán gólkirály lehet ebben a szezonban, kibaszott jó formában és erőben van. Amúgy meg a Mancini-fikázók véleményére igencsak kíváncsi lennék azok után, hogy Rob meghúzott az Anfield Road-on egy laza 3-5-2-őt... :D

336740 2012.08.28. 00:36:24

nagy adag fosként tudom jellemezni a tegnapi produkciót, 1 pont 1 pont, de sürgősen javulni kell nem volt náluk a legjobb hátvédjük Agger, helyette a rutintalan Coates, Lucas meg rögtön lesérült, helyette a rutintalan Selvey, ez papíron óriási előnyt kellett volna, hogy adjon a Citynek aztán még kb. fordítva történt nehezebb idegenbeli meccseken nagy javulást várok a csapattól idén, de Mancinitól is, kezdetnek ez nem volt meggyőző, sőt...

bi 2012.08.28. 11:01:20

Teljesen mindegy mit mondtok, Manci egy sz@r edző!!! Ez a csapat nem miatta jó csapat...

296258 2012.08.28. 16:04:05

[bi](#901005) fogalmazzunk úgy, hogy nem a világ legjobb edzője, de kialakította magának a keretét, és néha vannak jó húzásai

336740 2012.08.28. 18:18:55

vmi komoly igazolás várható, mert mostanában nem neteztem annyit, hogy képben legyek... ?

296258 2012.08.28. 18:25:18

[inside](#901362) tegnap Matija Nasztaszics neve pörgött intenzíven. Scott Sinclair még mindig terítéken, Maiconról is olvasni. A mai nap két legbetegebb termése a brit médiában Nani és Rooney :D hihetetlen, de voltak aki komolyan leírták ezt a két nevet a Cityvel kapcsolatban

347768 2012.08.28. 18:47:13

[mgyuri](#901369): Mért, 1–2 éve úgy volt, hogy a Röfi városon belül vált, csak aztán kipréselték neki a plusz lóvét.

336477 2012.08.28. 18:54:43

[inside](#901362): Az Anfielden azért nem olyan rossz eredmény ez a fostos 1 pont, az idegenbeli meccsekkel meg már tavasszal is gondok voltak, de bánja a fene, ha jövőre is hasonló szezonvégünk lesz az ideihez. :D Van még hátra kb. 38 forduló, ez talán elég lesz arra, hogy javítsunk a játékunkon. :P [bi](#901005): ezt a sztár sportban olvastad?

336477 2012.08.28. 19:08:20

[mgyuri](#901369): Majdnem 13 millát kiadni ezért a szerb kölökért? Azért ez kemény lenne... A Sinclair-ügy meg ahogy olvasom szarakodik valamiért.

296258 2012.08.28. 19:50:42

[Kid21](#901400) ezt azért még abban a pénz szűkös időben sem gondolta komolyan :)

296258 2012.08.28. 19:51:09

[mgyuri](#901438) tavaly sikerült pont ennyit kiadni egy montenegrói kölökéért ;)

336477 2012.08.28. 21:44:23

[mgyuri](#901439): na ja, eddig úgy néz ki, hogy őt is a feléért tudjuk majd csak 1-2 év múlva elpasszolni :P
süti beállítások módosítása