Az új szezon kezdetének izgalmait kicsit magunk mögött tudjuk hagyni a válogatott meccsek miatti szünetben.

A mostani idényt feledtetve jöjjön most egy kis múltidéző bő 10 évvel ezelőttről, az igazán kalandos 2007-2008-as évadról.

Teaser: Eriksson, Elano, Dunne, Michael Johnson, Shinawatra....

Azaz: az utolsó évünk Manszúr nélkül.

A City a 2003-as feljutása óta nem igazán került olyan helyzetbe, hogy komolyabban meglegyintette volna a kiesés szele. Ha a helyezést tekintve hátra is került, a pontok tekintetében mindig biztonságban a vonal fölött volt.

Azonban 2007 nyarára elkezdtek gyűlni a felhők a csapat felett, és sokaknak lehetett rossz előérzete. 2007. január 1-től a 38. fordulóig egyetlen egy gólt sem szerzett a csapat hazai pályán, amely természetesen a mai napig rekord a bajnokság történetében.

A viszonylag erős ősz és a kifejezetten jó karácsonyi időszak viszont előre megmentette a csapatot.

Nyilvánvaló volt tehát, valamit változtatni kell, különben rövidesen újra a Champo-ban találja magát a klub. A változás egészen Thaiföldről érkezett Manchesterbe. Az új tulajdonos a színes élettörténettel rendelkező Thaksin Shinawatra lett. Első húzásaként elküldte Stuart Pearce-t, és helyette a svéd Sven-Göran Eriksson került az edzői pozícióba.

(Az új főszereplők: Eriksson és Shinawatra)

Az edzőváltás mellett egy rakat új játékos is érkezett, akikkel némiképp sikerült felfrissíteni a csendben öregedő keretet. 30 millió fontért cserébe olyan játékosok érkeztek, mint Martin Pertov, Vedran Corluka, Rolando Bianchi, Javier Garrido, Geovanni (ingyen), Gélson Fernandes, Valerij Bozsinov vagy Elano.

A távozók listáját erősítette Sylvain Distin, Hatem Trabelsi, Joey Barton, Trevor Sinclair, valamint Nicky Weaver is. Mellettük a szezon során kölcsönben távozott a klublegenda Paul Dickov, Kasper Schmeichel és a hatalmas buktának bizonyuló Bernardo Corradi is.

A felkészülési időszakban a City megjárta Svédországot és Belgiumot is, a szigeten pedig a Doncaster és a Shrewsbury ellen léptek pályára a srácok. Az öt felkészülési meccsből négyet sikerült megnyerni. Augusztus elején az akkori mezszponzor, a Thomas Cook által szponzorált meccsen 1-0-ra nyert a Valencia. Érdekesség, hogy a meccs egyetlen gólját egy bizonyos David Silva szerezte.

Egy héttel később pedig már utaztak is Londonba a srácok, indult a Premier League. A West Ham ellen Eriksson a következő kezdővel várta az első fordulót:

Schmeichel – Richards, Dunne, Corluka, Garrido – Elano, Hamann, Johnson, Petrov – Ireland, Bianchi.

A 18. percben egy kontra után Bianchi szerezte meg a vezetést, majd a csereként beálló Onuoha egy fantasztikus szóló után gurította le a lasztit a szintén nemrég pályára lépő Geovanninak, aki beállította a 0-2-es végeredményt. Mindkét gólt újonc szerezte.

Négy nappal később már a City of Manchesterben lépett pályára a csapat az újonc Derby County ellen. Mindössze 1-0-s győzelem született, de azt az egy gólt mindenkit megjegyezte. Az akkor még mindössze 19 éves Michael Johnson megszerezte első gólját a City felnőtt csapatában, és nem is akármilyet.

Johnson nemcsak a City, de egész Anglia nagy reménysége volt. Ígéretesen indult a karrierje, de a komoly sérülések teljesen tönkretették azt, majd a folyamatosan botrányokba került, míg végül 2012-ben felbontotta szerződését a klub. Hányattatott pályafutását jól mutatja, hogy a City-ben 5 szezon alatt csupán 37 mérkőzést játszott (ami természetesen az első csapatot illeti).  

Szintén négy nappal később nagy napra ébredt Manchester: a derbire. A címvédő, városi rivális Manchester United látogatott az Eastlandsre. A találkozót ismét egy gól döntötte el és ismét a City jött ki jobban a végén. A 31. percben Geovanni távoli lövése ért győzelmet a rangadón.

Három forduló után a Manchester City a Premier League élén találta magát, 100%-os mérleggel, kapott gól nélkül. Azonban ezek még nem azok az idők voltak, amikor ez természetesnek és reálisnak tűnt. Így hamar jött az a bizonyos józanító pofon, ráadásul rögtön kettő.

A következő két meccs (Arsenal, Blackburn) idegenben volt, és mindkettő 1-0-s buktával ért véget. A csapat le is került a virtuális dobogóról. Viszont a következő bő egy hónap nagyon is gyümölcsöző volt.

Szeptember közepén az Aston Villa-t fogadta a City és Johnson gólja ismét három pontot ért. A zsinórban öt 1-0-t egy nagyszerű 3-3-mal sikerült feledtetni a Craven Cottage-on a Fulham ellen, majd a következő 3 mérkőzést (mindegyik otthon) sikerült behúzni:

Az első áldozat a Newcastle volt, mely ugyan megszerezte a vezetést, de ez nagyon kevésnek bizonyult azon a napon. A Fulham ellen duplázó Petrov egyenlíttet, majd előkészítette a másodikat Mpenza-nak. A 3-1-es végeredményt Elano óriási szabadrúgásgólja állította be.

A brazil nagyon elkapta a fonalat és a Middlesbrough-nak sem kegyelmezett. Előbb egy 25 méteres bombával hívta fel magára a figyelmet, majd a második félidőben egy elegáns szabadrúgással szállította a harmadik City gólt. Újabb 3-1. Újabb 3 pont. A válogatott szünet után is kitartott a jó forma és Elano ezúttal a Birmingham City-t küldte haza, szerezvén a mérkőzés egyetlen gólját.

10 forduló után a City még mindig a harmadik helyen állt, 5 meccse veretlenül, melyekből négyet meg is nyert. Mi baj történhet? Mondjuk egy 6-0-s vereség a Stamford Bridge-n a Chelsea ellen. Ejj, de kínos!

A nagy verés nem törte meg a csapatot és a következő fordulóban 1-0-ra verték otthon a Sunderlandet (Ireland), majd jött egy 0-0 a Portsmouth ellen idegenben. November végén a Reading érkezett, majd kapott ki 2-1-re. A győztes gólt ismét Ireland szerezte a 90. percben. (2:00-tól)

December két döcögős idegenbeli meccsel indult. Wigan-ben 1-1 (Geovanni), a White Hart Lane-n egy 2-1-es vereség (Geovanni) következett. Majd egy fordulatos meccsen 4-2-s győzelem a Bolton ellen hazai pályán. Bianchi szerezte meg a vezetést, de a Bolton fordított 10 perc alatt. A második félidőben azonban Vassell, Etuhu és egy öngól otthon tartotta a három pontot.

A karácsonyi hajtást három döntetlennel vészelte át a City. Először a Villa Park-ból sikerült egy pontot hazahozni (1-1, Bianchi), majd jött a Blackburn (2-2, Vassell, öngól), végül egy szerény 0-0 a Liverpool ellen a naptári év utolsó bajnokiján.

Az új év egy kétgólos idegenbeli győzelemmel indult a Newcastle ellen Elano és Fernandes góljaival. Ennek köszönhetően 21 forduló után a 4. helyet foglalta el a csapat a tabellán. 11 győzelem mellett 6 döntetlen és 4 vereség díszelgett. Nagyon is bíztató volt a helyzet. Azonban az előző években már-már megszokott tavaszi hanyatlás most sem maradt el. A hátralévő 17 meccsből mindössze 4-et sikerült megnyerni… De ne szaladjunk ennyire előre!

A Goodison Park-ban Lescott gólja nyerte meg a meccset az Everton-nak, majd jött két 1-1-es döntetlen. Előbb a West Ham ellen otthon (Vassell), majd egy borzasztó meccs idegenben a legendás szezont futó Derby County ellen. Daniel Sturridge ezen a meccsen szerezte első bajnoki gólját.

A januári Deadline Day-en a City két támadót is igazolt. A manapság Róma kék felén játszó Felipe Caicedo Basel-ből, míg a zimbabwei Benjani a Portsmouth-tól került Manchesterbe. Ketten összesen 9 millió fontba kerültek.

Február másodikán az Arsenal érkezett az Eastlands-re és egy 3-1-es győzelemmel távoztak. Kicsivel több, mint egy hónap alatt a City a hetedik helyig esett vissza a tabellán és 2008-ban még nem nyertek egy bajnoki meccset sem. Ezzel a sajátos módszerrel készült a csapat az újabb manchesteri rangadóra, ráadásul az Old Trafford-on, ahol a City 1974 óta nem nyert. Nagyon nem jó előjelek.

Február 10-én azonban kisebb csoda történt. A City már az első félidőben két gólos előnyre tett szert. Előbb Darius Vassell, majd az újfiú, Benjani volt eredményes. Scholes már csak szépíteni tudott a végén, 2-1-es győzelem az Old Traffordon! A mérkőzéshez hozzátartozik, hogy a müncheni katasztrófa 50. évfordulója okán mindkét csapat speciális mezben lépett pályára.

A következő három meccs viszont megint rosszul sikerült, nyeretlen maradt a csapat. Az Everton 2-0-ra nyert a City of Manchesterben, majd egy héttel később a Wigan ellen csak egy 0-0-ra tellett ugyanott. Március elején pedig a Reading tartotta otthon a pontokat (2-0). Ám bármilyen hihetetlen, a City még mindig a 8. helyen állt. Ennek oka, hogy a tabella második fele nagyon összesűrűsödött és ekkor 25-30 pont körül mozogtak, míg a City-nek ekkor 45 volt.

A rossz formát egy 2-0-s győzelemmel sikerült felejtetni a Spurs ellen (Ireland, Onuoha), ám a következő 3 meccsen megint nem sikerült nyerni. 0-0 idegenben a Bolton ellen, 3-1-es vereség a kiesés ellen menekülő Birmingham ellen, majd egy szelíd 0-2 a Chelsea ellen.

Sunderland-ben viszont sikerült nyerni Elano és Vassel góljaival a hajrában. A következő meccs is City győzelemmel zárult hazai pályán a Portsmouth ellen. A gólokat Vassell, Elano és Benjani szolgáltatta.

A szezonhajrá egyenesen szörnyűre sikeredett. A 19. helyen álló Fulham ellen sikerült leadni egy 2 gólos előnyt, megindítva a londoniakat egy 3 győzelemből álló sorozat felé, amivel végül éppen, hogy bent maradtak. Az utolsó előtti fordulóban Torres góljával nyert a ’Pool otthon.

Az utolsó forduló előtt a City a 9. helytől hátrébb már nem kerülhetett. Előre viszont még akár kettőt is lehetett volna előzni, ha kedvezően alakultak volna az eredmények. És az eredmények kedvezően is alakultak. A Pompey kikapott a Fulhamtől, a Blackburn pedig 3 góllal maradt alul a Birminghammel szemben. A City-nek csak nyernie kellett volna a senki földjén teljes biztonságban lévő Middlesbrough ellen.

Megvan már? Ha nem, akkor segítek: 8-1. A csapatkapitány Dunne már a 15. percben mehetett zuhanyozni. A tizenegyest Downing értékesítette és innen már nem volt megállás. A Boro játékosai szebbnél szebb gólokat szereztek, köztük Fábio Rochembach fantasztikus szabadrúgás gólja. Búcsúzásképp azért Elano is akasztott egyet a bal felsőbe.

A szezont a City a 9. helyen zárta 55 ponttal, ami önmagában még nem ért UEFA Kupa indulást, de az akkoriban érvényben lévő Fair Play tabellán a City a 6. helyen végzett. Viszont az előtte lévő 5 csapat már mind kvalifikálta magát Európába, így a City kapta meg a lehetőséget, hogy induljon a selejtezőkben.

Nem volt szó a csapat kupaszerepléséről, és legyünk őszinték, nem is érdemes egy bekezdésnél többet szánni rá. A ligakupában a Bristol City, Norwich, Bolton hármas után a Tottenham jelentette a végállomást. Az Fa Kupában a West Ham-en csak egy újrajátszás után sikerült átvergődni, hogy aztán a másodosztályú Sheffield United gázolja el a csapatot.

A házi gólkirály Elano lett a maga 10 találatával, míg a szurkolók Richard Dunne-t választották a szezon játékosának. Joe Hart lett a legjobb fiatal játékos, míg a legígéretesebb akadémistának egy bizonyos Ben Mee-t választottak. Emellett augusztusban Eriksson a lett a hónap edzője, Richards pedig a hónap játékosa a Premier League-ben.

Noha jól kezdte a szezont a City (többek közt az új igazolásoknak), tavaszra, különösen a szezon utolsó harmadára nagyon visszaesett a csapat teljesítménye. Az UEFA Kupa indulás némiképp kárpótolta a silány hajrát, de nem mentette meg Erikssont. Helyére Shinawatra Mark Hughes nevezte ki.

Majd szeptember elsején jött Manszúr Sejk, a többi pedig már történelem, amiről talán még lesz szó egy másik részben.