Újabb kötelező a zsebben

2011. november 19. 20:00 - Kiddo21

Nem hozott látványos és izgalmas meccset a két veretlen csapat csatája, de legyen ez a legkisebb gondunk. A Magpies amúgy is megszokta már, hogy rendre benyelnek legalább három gombócot a most már Etihad Stadionban, mi meg azt, hogy egyszerűen képtelen vagyunk két gólnál kevesebbet lőni ebben a szezonban (sorozatban pedig ez volt a hatodik meccs ahol legalább három gólt lőttünk).

Na, de annyira ne fényezzük magunkat, mert azért jegyezzük meg: messze nem csúcsformában játszottak a srácok.

40 percig állta a sarat a Newcastle védelme, bár annyira nem kellet ebben megszakadniuk, hiszen Balotelli fejesét és Kun távoli bombáját leszámítva nem sok melója volt Krul kapusnak. A másik oldalon Demba Ba hozta ránk a frászt, szerencsére Joey ezúttal nem az ellenfél elé ütötte ki a labdát. A 41. percben aztán kaptunk egy abszolút jogos büntetőt, amit Mario a rá jellemző flegmasággal értékesített. Alig telt el három perc és Kun pontatlan passzát Ryan Taylor bénázta Micah elé, aki köszönte szépen és bevágta a második City gólt.

A szünet után jobban kezdték a második félidőt a szarkák, ennek egyik jeles bizonyítéka Ben Arfa kapufája. A kezdeti lendület aztán alábbhagyott és megint mi lőttünk gólt. A közben Mario helyére beállt Davi Merlin Silva ugratta ki Richards-ot, aki a 16-oson belül Ben Arfával találkozva elesett és Foy megint tizenegyest ítélt. Ezúttal Agüero állt oda a labda mögé és okosan eltette a bal alsóba. A végén még Gosling 3-1-re kozmetikázni tudta a végeredményt, de több gólt már nem született. Megvan a 11. győzelem is 12 lejátszott meccs után, amivel továbbra is a mi seggünket nézi a komplett Premier League mezőny. Sukárság van.

Mindez viszont könnyen semmivé válhat a meccselőzetesben már említett Napoli-Liverpool-Arsenal harakiri után. Erre a szériára helyénvaló megállapítás lesz az értékmérő kifejezés. A három meccsből magasan kiemelkedik a nápolyi túra, ahol könnyen beleszaladhatunk a késbe (erről ugye a Bayern és a 'Pool drukkerek tudnának mesélni...), a szeptemberi után jó esély van egy újabb álomfocira.

A végére azért említsük meg azt a tényt, amivel várhatóan jó pár honlap és blog fog még foglalkozni: közel 200 millió fontos mínusszal zárta a klub a tavalyi idényt, amivel sikerült megdönteni a Chelsea 2005-ös -141 millás rekordját. Részletek később.

Videós összefoglaló:

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr625656171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

275049 2011.11.20. 00:32:58

2 dolog: 1. a mait megelőző legutóbbi négy, Manchesterben játszott meccsből mindössze egyszer, 2007-ben rúgott hármat a City, tehát kicsit túlzásnak érzem az első bekezdést :) 2. a meccsről: kaptatok két gólt ajándékba tőlünk, majd egyet a bírótól is (második büntető) úgy, hogy ezeken kívül Krul pulzusa kábé kétszer emelkedett 70 fölé. Meanwhile mi elhibáztunk 5! tiszta gólhelyzetet és csak a hatodikat sikerült gólra váltani. Szóval csak annyit, hogy kicsit szerényebben :) ui.: csapjátok meg a Napolit és a Bayernt is, ráférne mindegyikre egy kiadós verés.

GOSFORTH 2011.11.20. 01:00:17

Sebaj, a visszavágón a St. James'-ben kaptok hármat! HOWAY THE LADS!!! Gosforth

287667 2011.11.20. 07:38:14

A harmadik Newcastle United elleni sikerrel, rekord nézőszám előtt új csúcsot állított fel a City: a PL-ben még senki nem szerzett tizenkét kör alatt 34 pontot.

Holmes 2011.11.20. 09:52:13

Gyönyörű menetelés volt-kár,hogy így lett vége! Hatem kapufán csattanó lövése lehetett volna a fordulópont. A City-mentalitás lassan egy lesz a köcsög balotelliével. Ez nem flegmaság,hanem taplóság volt nálam. Amúgy szorítsatok City-drukkerek-ha vagytok egyáltalán-,nehogy David Silva(zseni) lesérüljön,nélküle ez egy összevásárolt,minden ötletet nélkülöző zsoldossereg,semmi több!

296258 2011.11.20. 10:37:20

[Holmes](#604552) ja, még szerencse, hogy a Newcastle nem összevásárolt gárda, volt is a kezdőjében saját nevelésű játékos: egy.

342998 2011.11.20. 11:12:25

[mgyuri](#604581): azért van különbség egy folyamatosan építkező, saját pénzből összerakott keretnél és az 1 év alatt 200m hiányt összehozó klub között. Persze titeket ez nem zavar, mert ha elmenne az arab hapsi a klubtól 2-3 év múlva akkor csatlakoztok a szintén nem létező számú Malaga drukkerek csoportjához. Addigra pont ki tud ott épülni egy jó csapat és majd mehet ez a szöveg ott is.

296258 2011.11.20. 11:36:50

[Moroe](#604616) van persze, de erről nem a City, és a City szurkolók tehetnek, hogy egy arab befektető vette meg a csapatot. Ti sem lennétek elégedetlenek, ha a sportsdirecktes Ashley számolatlanul öntené bele a csapatba a pénzét! meg aztán ne feledjük, a City a hiányát a tulajdonos vagyonából fizeti ki, nem bankkölcsönökből. az, hogy a mai labdarúgás élvonalába nem lehet betörni máshogy csak pénzzel, az is más kérdés. erről inkább az uefa tehet, és, hogy az új pénzügyi fair play szabályrendszerét ezer és egy kiskapuval ki lehet kerülni, szintén nem a City szurkolók hibája. jött egy valag pénz, jó lett a csapat, vannak rossz oldalai, de mi igyekszünk csak a jókra koncentrálni. az meg, hogy az utóbbi időkben elszaporodtak volna a magyar City fanok, nem tapasztaltam, persze nem azt jelenti, hogy hosszú távon nem lesz így, de egyelőre nem ez a tendencia.

342998 2011.11.20. 12:27:19

bankkölcsöne szinte mindenkinek van itt MO-n is, mégse utálsz vkit azért. Törleszteni kell és ennyi. Az ffp-se azokat sújtja akiknek van adósságuk, hanem akik veszteségesek.

297074 2011.11.20. 17:54:14

[Holmes](#604552): Mi volt nem flegmaság, hanem taplóság Nálad? A belőtt tizenegyes? Pedig ez lenne a játék lényege. A minden ötletet nélkülöző zsoldossereg mindenesetre anélkül, hogy komolyabb erőkifejtést gyakorolt volna az ellenfélre, simán ment félidő után két góllal (ha észrevetted volna, Silva nem kezdett, és nem először történt ilyesmi idén), nem hinném, hogy ezen bármit is kéne magyarázni. Az tény, hogy nagyon tompák voltunk, de hát betett a "szünet", alig volt játékosunk, aki ne két meccset nyomott volna le 5 napon keresztül. Nektek meg nagyon hiányzott Tioté középről, ami a játékot illeti, nem igazán voltatok sehol (tudom, beképzelt geci vagyok, de nekem ez volt az érzésem), de mivel mi sem pörögtünk rendesen, a helyzeteitek anélkül is megvoltak, hogy lett volna a meccsnek olyan periódusa (mondjuk több mint öt perc), ahol nyomást gyakoroltatok volna ránk. És a híresen brutál védelmetek is sokszor elég instabil lábakon állt, ugyanez igaz ránk is, pedig nekünk is híres. :D Moroe, nem értem, mitől összevásároltabb a mi csapatunk mondjuk a Geordiesnél (gondolom attól, hogy többe kerültek, érdekes definiálás), de majd tuti adsz erre is valami frappáns, ámde teljességgel értelmezhetetlen választ. A "folyamatosan építkező" titulussal meg miért pont azt a csapatot illeted, amely képes kiesni egy igen erős csapattal? Pontosabban, mitől vagyunk mi kevésbé folyamatosan építkezőek, mint mondjuk a NUFC? Sorozatban, 5. hely, 4. hely (egy FA Cup győztes tavaszon) és aktuális első hely 12. forduló után nem mutat elég kontinuitást? Bevallom, nekem legalább annyit, hogy egy év elsőosztály, egy év másodosztály, egy év elsőosztály. Az FFP-től egyre kevésbé kell félni, ha igazak a pletykák, most az Umbroval köthetünk egy olyasmi mezszerződést, mint amilyen a MU-nak vagy a Liverpoolnak van. Meglepődnék, ha nem lehetne egyszerűen kijátszani, visszavetni visszavetheti az akciózást, de tudtommal amúgy is idéntől mérik a dolgot komolyabban.

297074 2011.11.20. 18:32:17

http://www.bluemoon-mcfc.co.uk/Blog/index.php/2011/11/19/go-figure/ Az utolsó mondatom alátámasztva amúgy itt is. Olvassa el mindenki, sok-sok hasznos tudnivaló, én is épp rágom át magam rajta.

296258 2011.11.20. 20:22:28

[DefinitelyMaybe](#605105) Nem bonyolult a történet, idén minden eddiginél magasabb lesz a TV-s bevétel, jön a BL prémium, új szponzorok (manison, amstel, ea stb.), több pénz a etihadtól, eladott stadionnév, ingyen elengedett (vagy kevés pénzért) eladott nagy fizetésű játékosok akiket le lehet írni "veszteségnek", volt játékoseladás. Elmegy nagy valószínűséggel még a legnagyobb fizetésű játékos (Tévez), és a 90e/hét körül kereső Bridge is még januárban. Rendesen le lesz faragva ez a 200 idén. Jövőre kb. 1-2 játékos jön, még inkább szorul a nadrágszíj, elkezdődik az utánpótlásbázis, bővítik a stadiont, nesze neked Platini FFP!

342998 2011.11.20. 22:10:44

[DefinitelyMaybe](#605017): mondjuk h saját pénz? egyértelmű h a citynek nem lesz gondja az ffp-vel. Nem is mondtam. Köt a tulaj még pár alibi szerződést vmi haverral és ennyi. Ha akarja 5x akkora költségvetése lesz a klubnak mint az utána következő triónak együtt. Csak ha megunja az egészet... Abra is egyre rosszabb döntéseket hoz. Hiába költ még mindig sokat, nem nagyon válik be. De akinek ez szimpatikusabb vagy (jobban) becsülendő ami a citynél folyik...
süti beállítások módosítása