A többiek meg mehetnek a picsába. Na, azért ennél árnyaltabb a kép, de ha csak két mondatban kéne jellemezni a meccset, akkor ezek lennének.
Jobb volt a Dortmund, néhol bántóan, jobb. Hart mellett nem kis szerencse kellett ahhoz, hogy megmaradjon az immár 18 meccse tartó hazai veretlenség a nemzetközi kupákban.
Összességében az sem derült ki, hogy jó taktikát fundált-e ki Mancini, mert a BVB egyszerűen nem hagyott levegőt sem a Citynek, az történt a pályán amit akartak.
Az egyéni hibákról nem is beszélve. Džeko bántóan nem érezte hogyan is kellene kijátszani a vendégek lestaktikáját, hiába mutogatott, hogy gyorsabban kéri a passzokat, a védők mozgását neki kellett volna felvennie. Kapura lövése egyénél több nem volt, csak néhány jó passza a támadó harmadban ennyi. Mariót, vagy Tévezt be kellett volna dobni helyette.
Silva sem tudott kibontakozni, egy komoly ziccere volt, de nem tudott varázsolni, megették a fritz bekkek.
Nasri is halvány volt, kb. még nem érte magát utol, lecserélése teljesen érthető volt, hogy miért Kolarov jött helyette, az már nem.
A csapat (máskor) két pillére, Yaya és Kompany sem volt a helyzet magaslatán. A védők egyszerűen bekajálták a dortmundiak legszimplább cseleit is, az ifjabbik Tourénak meg a csékának mintha csak a néha jutott volna eszükbe, mi is a dolguk.
Nasztaszics pedig egyelőre tökéletesen hozza a legjobb mellékszereplő karakterét. Általában nem csinál semmi különlegeset, teszi a dolgát, de Lewandowskiék ellen ez piszok kevés volt.
Rodwell pedig... Fogtam a fejem, mikor láttam, hogy García cserét kér. Szegény csávó el van átkozva. A Soton elleni első meccsén baromi jól kezdett, de miután (akkor is) elpasszolt egy labdát és gól lett, mintha ez teljesen visszafogta volna. Azóta, ha játszik, vagy indiszponált, esetleg csak elvan a középpályán, vagy hibázik olyat mint tegnap. Amatőr! Ilyenért még a BLSZ-ban is leüvöltik a fejed...
Agüerora nem lehetett panasz, ment előre, csinálta a dolgát, az ő cselei legalább bejöttek, a lövései (fejese) viszont elakadtak Weidenfellerben.
A két szélső védő, Clichy és Zabaleta hozta amit szokott, nem tőlük várjuk hozzáadják a meccshez azt a pluszt, amivel meg lehet nyerni egy BL meccset. Viszont hátul mindkettőjüknek volt egy-egy életmentő belépője.
Mario csak egy dolgot csinált, de azt tökéletesen. A pofátlan magabiztossággal küldte be a büntetőt. Jöhetett volna előbb is.
Joeyra, pedig nincsenek szavak, ez az ember parádés volt, illetve vannak egy szomszéd meg is fogalmazta.
A BVB formája nem ígért sok jót, a beharangban említett múlt heti bajnokin félelmetes játékot produkáltak, reméltem ezt otthon hagyják, vagy legalábbis a City megállítja őket.
De ők szartak mindenre, és mindenkire. Nem érdekelte egy percig sem a sárgákat hol vannak, nyerni jöttek az Etihadba.
A taktikájuk mesteri volt, a kivitelezés majdnem tökéletes. Bender és Gündogan tanárian szedte és osztotta a labdákat, a Reus-Götze-Lewandowski hármas pedig eszetlen volt, kb. a meccs nagy részében azt csináltak amit akartak, csak Harton és a pontatlanságukon (hiába lőttek közel kétszer többször, a kapu felületét csak hárommal többször találták el mint a City) múlt, hogy nem lett itt gála.
A kőkemény támadósor mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni Weidenfellert, ha egy kicsit lepkésebb napja van, nem kellene itt a BVB-t fényezni.
A labda lényegesen kevesebbet volt náluk, de ez is a masterplan része volt, a kevesebb időben is jóval hatékonyabbak voltak. Szépen csinálták. Ezek után kíváncsi vagyok mire képesek a Bernabeuban (kár, hogy egy időben játsszák a csoport meccseit).
Pedig nem indult tragikusan, ha Agüero a kilencedik percben pontosabb (vagy Weidenfeller szarabbul lép ki)... Áhh, mindegy. Az viszont érdekes, ahogy Sergio pontosan a leshatárról indul, és szerez magának előnyt, Džeko kb. az egész meccsen egyszer volt képes egy ilyen ellépésre az első félidő közepén, de akkor sem talált kaput. Kunnak a félidő közepén volt még egy nagy ziccere, de Weidenfeller lábbal hárította, meg a 30. perc környékén egy bombája (szintén kihalászva).
A BVB a 10. perc körül mutatta meg az erejét, Lewandowski otthagyja a picsába Kompanyt, aki eltaknyol a pálya közepén, passzol Götzének, aki lő, Hart a kapufára tolja.
A Hart-Götze csata fél óra múlva folytatódott (az egész abból indult, hogy Kompany rossz helyre fejelt ki egy labdát, mi tök van veled Vinny?!), előbb egy az egyben hárított Joey, majd fél percre rá a következő ziccert a felső lécre tolta.
A 44. percben is egy bazi nagy City helyzet, Silva Zabaleta labdáját ajtó-ablakban lövi fölé (a faszér' nem fejelt mint az Eb döntőben?). Persze az utolsó szó a BVB-é, Gündogan bombáját hárítja Hart.
A második félidő sem múlt el Joey-Götze párharc nélkül, az 54.-ben ismét Hart a nyerő.
A 61. percben viszont átszakad a gát. Rodwell álompasszával (tuti aludt) Reus lép ki egyedül. 0:1. Hart persze ebbe is beleér. Pár percre rá újra Reus, de Joey a helyén. (bazzeg, remélem tudod, sokkal jönnek neked a védők).
A 67.-ben habzó szájjal kurvaanyáztam. Kompany blokkol egy lövést, a kipattanó Gündogan elé kerül, aki ráküldi, hogy mi történt azt nem nehéz elképzelni. Igen, Joey kiszedte a labdát, aztán olyat esett a vállára, hogy nekem fájt a kanapén ülve.
A 76. percben pedig már csak vigyorogtam az egészen. Yaya forgolódott a kezdőkörben, mint Bánfi János a jugoszláv csatárok sűrűjében, jött Gündogan, elvitte a labdát Clichy mellett, beadott egy olyat, hogy csak lestem (az a baj, hogy Kompany és Nasztaszics is csak ezt tette), jött Lewandowski, aki két dolgot tehetett: gólt lő, vagy Harba vágja a labdát, ő meglepő módon inkább kihagyta. Balfaszok, itt csesztétek el mondtam, mikor láttam, hogy jön Mario, de a végkifejlet engem is meglepett.
Előbb még volt két dolog, az első meglepő, mikor Gündogan földre kerülésénél nem rúgták ki a labdát (ilyet baromira nem szoktak csinálni, látszott, hogy teljesen kész vannak), a második, hogy Agüero majdnem gólt fejelt.
A 88. percben jött a váratlan fordulat, Kehl rosszul fejelt bele a labdába, Agüerohoz pattan, aki beadna, de a labda elakad Szubotics karjában.
A világ legidegesítőbb, legutálatosabb, legszarabb dolga ilyenért büntetőt kapni. De a bíró így döntött.
Weidenfeller próbálta kizökkenteni Balotellit, de Mario nem az a gyerek akit, csak úgy fel lehet ilyennel húzni, meg is adta a kapusnak a magáét. 1:1
A legvégére jut még egy Lewandowski bomba (és Hart védés), és ennyi.
Folytatódik a tavalyi szezon kopírozása, kotta szerint most jön két győzelem. Bár látnám már. Ez a csoport tényleg gyilok.
A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló: