Túl az első kanyaron

2013. január 07. 18:00 - mgyuri

Simán sikerült továbbjutni az FA kupa negyedik fordulójába, ami nem is csoda, hiszen Mancini abszolút az "A" csapatát dobta harcba a második ligás Watforddal szemben. Azóta már meg is van a következő kanyarra esedékes ellenfél, illetve még nem pontosan.

manchester_city_3-0_watford-fa_premier_league_2012-13_wallpaper_1920x1200.jpg

Ez ebben a szezonban a kupameccseknek a sorsa, rádió élesítve, játékkép elképzelve, indul az FA kupa!

Meglepetésre Mancini gyakorlatilag a lehető legerősebb csapatát küldte ki a pályára a Watford ellen, egyedül Pantilimon került be Hart helyére. Az ellenfélnél is változás volt a kapusposzton, Gianfranco Zola a lerobbant Almuina helyére, a fiatal Bond-ot nevezte aki szerencsére messze nem volt egy Daniel Craig.

Az ellenfél (a már csak az edzőjük, és a mezszponzoruk miatt is szimpik) nem húzódott be, próbálták játszani azt, amit tudnak. Akikre lehetett morogni, azok a sporik. Egy tizenhatoson belüli kezezést, és Kompany meg nem adott gólját lehetett számon kérni rajtuk.

De a vezetésre így sem kellett sokat várni, a 25. percben Tévez küldött kapura egy szabadrúgást, ami a szétrebbenő sorfal között jutott a hálóba. 1:0. Rég nem látott vendég volt a szabadrúgásgól már az Etihadban.

A legnagyobb sanszuk az egyenlítésre az egyik udinei kölcsönjátékosnak, az olasz u-21-es válogatott Fernando Forestieri-nek volt, egy perccel Tévez gólja után, de Pantilimon a helyén volt, így nem lett baj.

A meccs gyakorlatilag a szünet előtt eldőlt, Silva passzol a tizenhatos bal szélén Milnernek, James beadott, Barry fejelt. 2:0. Eszetlen formában van mostanában a Barry-Milner-Zabaleta hármas.

A második félidőben már jóval kevesebb dolog történt (néhány City helyzet és kész), de Mancini csak elég későn szánta rá magát a cserékre.

Az egyik fontos momentum a 70. percben volt, ekkor jött Balotelli Džeko helyére. Mancini nem beszélt a levegőbe, bár a bunyójuk nem egy olyan bagatell dolog, ahogy a sajtótájékoztatón be akarta állítani, de szerencsére tényleg nincs komoly gond.

Tévez is jelezte, minden segítséget megad Mariónak, hogy átlendüljön a nehézségeken, megosztva vele a tapasztalatait, hogy ő miképp lendült formába a tavalyi balhéja után. (Mario ma játszott az EDS felkészülési meccsén, ahol két gólt lőtt).

Balotelli után nem sokkal jött Sinclair is Jaci García helyett, Scott nincs elkényeztetve a játékpercekkel.

Az utolsó csere, a tizenhét éves (és kilenc napos) Marcos Lopes volt. A fiatal portugál Silva helyére jött be.

Azt hitte mindeni, marad a 2:0, de nem Balotelli lőtte rá úgy tizennyolcról, Bond csak kiütni tudta, Lopes reagált a leggyorsabban, 3:0.

A kisfiú gólt lőtt!!! Ő minden idők legfiatalabb gólszerzője a Manchester City történetében!

Sajnos közben kiderült, Agüero sérülése a vártnál súlyosabb, nem csak húzódásról, hanem szakadásról van szó. Sergio jelenleg egy olasz specialistánál van, reméljük nem tart sokáig a felépülése.

Agüero sérülése (és Mario afférja) miatt újra képbe hozták (az újságok) Cavani-t, hát nem tudom, nekem nem hiányzik még egy támadó a csapatból.

Valaki viszont közelebb van a manchesteri szerződéshez, mint a nápolyi csatár. Egy japán szupertehetség készült együtt a tartalékokkal a meccs előtt, a 18 éves Hideki Ishige, kíváncsi vagyok, érdemes lesz-e a szerződtetésre.

Ha már ifjú tehetségek, Kompany tárgyalásokat folytat a belga harmadik vonalbeli FC Bleid megvásárlásáról, ahol egy utánpótlás nevelő központot akar létrehozni. Sok sikert Vinny!

Közben meglett a negyedik kör ellenfele is, illetve nem pontosan. A Crystal Palace - Stoke City meccs 0:0-lett, így jön az újrajátszás, tehát még nem tudni, kinek az otthonába kell utazni.

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

Szerinted melyik volt a szebbik?

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr25656555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

335913 2013.01.08. 05:09:29

muszáj komolyan venni a kupát, az már nagyon gyenge lenne idén ha se bajnoki cím, se kupa meg az az ótvar Bl szereplés viszont elég kemény a kupa, mert a Tott, MU, Che, Ars, Eve,Pool mind ott lesz simán valszeg a nyolcaddöntőkben, köv. körben Citynek van legnehezebb dolga a Stoke ellen, az a meccs bármi lehet Lopesnek grat, remélhetőleg Balotellire is lehet számítani a köv. hetekben ha már Berlusconi "lerohadtalmázta" és szinte kizárta a leigazolását ezzel és így nagyon nincs hova mennie... meg most már Tevez próbál neki segíteni, ő mentorkodik felette, remek példakép lesz:D
süti beállítások módosítása