Zárul az átigazolási piac

2012. január 31. 17:15 - mgyuri

Ma zárul a téli átigazolási szezon, nem volt olyan mozgalmas mint a nyári, sem az érkezők, se a távozók terén, de most is van néhány érdekes pletyka ill. tény.

Az éjfél még messze, addig bármi lehet. A poszt frissül.

A lehetséges és a tényleges távozók:

Az átigazolási saga egyik főszereplőjének, Carlos Téveznek menedzsere, Kia Joorabchian szerint a csatár marad nyárig Manchesterben, mert egy csapat sem akarja kifizetni a kiszabott vételárat, illetve aki fizetne, oda Carlos nem akar menni (Párizs). Extrém hírként az is felröppent, hogy QPR-ba megy, de több forrás szerint az argentínért a Liverpool felajánlotta Andy Carollt.

Wayne Bridge a Sunderlandhez került, megfelelt a orvosi vizsgálaton, és az idény hátralevő részét kölcsönben a fekete macskáknál tölti. Őszintém remélem formába lendül, és vagy ide, vagy egy másik Premier League csapathoz végleg elszerződik nyáron.

Brit lapok szerint a Tottenham megpróbálja még ma véglegesen leigazolni Adebayort.

Onuoha már múlthéten aláírt a QPR-hoz.

Biztosra vehető, hogy a svájci U-20-as válogatott Frédéric Veseli a városi rivális untiedhez igazol, hogy mihez kezdenek vele, rejtély.

Aki érkezhet:

A mai nap több atombiztos forrás szerint is táragyalásba kezdett a City és AS Roma vezetősége, hogy David Pizarro az idény végéig Manchesterbe kerüljön, kölcsön...

A 32 éves chilei válogatott középpályás partvonalon kívül került Rómában, összesen négy meccsnyi játékpercet töltött el a Serie A-ban.

Az, hogy a neve felmerült Manchesterben (szintén megbizható, belső forrás szerint) csakis Mancini makacsságának köszönhető, aki a mai napig nem bocsájtotta meg a vezetőségnek, hogy az idény elején a "nyakára" hozták Owen Hargreavest...

Mancio nem favorizálja a volt angol válogatottat, és már régóta hangoztatja, szüksége van egy középső középpályásra. Yaya távolléte miatt égetővé vált a problémája, nem elég neki de Jong és Barry, pedig Milner is többször játszott ezen a poszton, és nem is rosszul.

Pizarro nyárig biztosan maradhat, a kivásárlási ára három millió euró. Kétlem, hogy sokkal többet fog játszani mint Hargo... A hírek szerint a percekben száll le a gépe Manchesterben.

Remélem valami miatt kútba fog esni az üzlet...

Ha valami újabb esemény történik, a posztot frissítjük.

UPDATE:

Olasz források szerint már csak néhány óra míg bejelentik Pizarro szerződtetését, míg angol lapok szerint a City vezetői már a Goodison Parkban vannak, és nem csak az Everton elleni esti meccs miatt, hanem mert Adam Johnsont kölcsönvenné David Moyes.

Pizarro Manchesterben van orvosi vizsgálaton.

Bezárult az olasz átigazolási ablak. Tévez most biztosan nem igazol Itáliába.

Hivatalos: David Pizarro fél évre a City játékosa!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr485656297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336477 2012.01.31. 16:07:05

a dailymail szerint a milan elkezdett megint telefonálgatni tévez miatt, mert pato egy hónapra kidőlt múlt héten. csak vinnék már el végre :)

336477 2012.01.31. 16:13:33

Rodney Marsh zseniális twitteren: "I hereby nominate a new saying to English language- every dodgy transaction for anything- is called a 'rosie47'....!" :D :D

336477 2012.01.31. 16:30:39

"Pizarro to #MCFC confirmed by Roma."

336477 2012.01.31. 17:12:00

bassza meg, egyre több helyen lehet olvasni, hogy AJ Evertonba megy kölcsönbe... :S
süti beállítások módosítása