Indul a szezon!

2012. szeptember 30. 20:30 - mgyuri

ffc_misc_stadium_shots-31_1.jpgSzerencsére sikerült végre nyerni. Pontosabban nem a szerencse miatt nyert tegnap a csapat, hanem mindent megtetettek, hogy győztesen távozzanak Londonból. 

Furcsa ezt mondani, egy 2:1-es, az utolsó perekben kiharcolt győzelem után, de a City közel tökéletes produkcióval hozta el a Fulham otthonából a három pontot!

Szerencsére sikerült végre nyerni. Pontosabban nem a szerencse miatt nyert tegnap a csapat, hanem mindent megtetettek, hogy győztesen távozzanak Londonból. Furcsa ezt mondani, egy 2:1-es, az utolsó perekben kiharcolt győzelem után, de a City közel tökéletes produkcióval hozta el a Fulham otthonából a három pontot!

Elsőre le szeretném szögezni, hogy Mark Halseyvel nem szeretnénk sokat foglalkozni, gyakorlatilag semmilyen szinten. A csapat volt olyan szíves, és a teljesítményével tett arról, hogy ne is kelljen. Nem ez volt a spori élete meccse, ahogy a múltheti sem volt az. Talán elgondolkodhatnának az illetékesek azon, hogy nem kellene dafke meccset adni egy olyan bírónak, aki egy hete finoman szólva is indulatokat kavart az ítéleteivel.

A bajnoki viszont, külső szemlélő tuti nem érti, miért is áll a répa egy ilyen meccsre. A Fulham megszerezte afulpro.jpg vezetést, a City meg kapaszkodott az eredmény után. Pedig nekünk ez volt nekünk a lényeg, ahogy a csapat ment előre, megalkuvást nem tűrően, ellenfelet, külső körülményeket nem nézve csak egy cél lebegett a szemük előtt: a győzelem.

Úgy tűnik most indul a szezon, visszatért a csapat, visszatért több játékosunk jó formája. Silva újra elővette a varázspálcáját, Agüero sérülése pedig a múlté, de ami a legfontosabb: a City végre az egy évvel ezelőtti önmagát idézte.

Szó szerint a semmiből szerezte meg a vezetést a Fulham, de ez szerencsére a csapatot nem fogta meg. Mentek előre, csinálták a dolgukat, kétséget sem hagytak a felől, hogy itt ma nem fognak kikapni.

Az egyenlítésre a 43. percig kellett várni, de addig is volt City ziccer, tizenegyesgyanús szitu, na meg olyan, hogy három hazai alig bírta megállítani a labdát a gólvonalon. Szóval az egyenlítéshez kellett egy kis mázli, de Tévez lövésébe jól kapott bele Silva, Agüero meg pokoli gyorsan csapott le a kipattanóra, nyoma sincs a sérülésnek. Riether és Kun reakcióideje között kb. annyi volt a különbség mint egy átlag fulhami bérletes és az én fizetésem között.

A második félidőben ment a verkli tovább, jöttek sorra a helyzetek, csak egy kicsi hiányzott a boldogsághoz.

A fent említett Silva és Agüero mellett jól ment Yayánok (90 jó passz...), és Clichynek is. Néhányan kritizálták a két új fú eddigi teljesítményét (García és Nasztaszics), de most nem lehetett semmi panasz rájuk. Ahhoz, hogy elkapják a ritmust, nagyon kellenek az ilyen meccsek nekik is, hogy elkapják a ritmust, és most a García sárgát is megúsztuk (bár kb. a spanyol szabálytalanságával startolt a meccs).

Mancini jól nyúlt bele a találkozóba, a 66. percben cserélt először, Tévez helyére Balotelli jött, majd tíz perc múlva Barry helyett Nasri. A fő ok az lehet (pláne Carlos esetében aki nagyot küzdött), hogy a keddi 120 percet mindketten végigtolták (így Nasztaszics az egyetlen, aki mindkét meccset végigjátszotta).

Újabb tíz percre rá (a 86. percben) Javi García helyére jött Džeko, aki alig egy perccel később gólt szerzett. Szupercsere.

_63198735_63198585.jpg

Egy beadásba belefejelt Yaya, aztán még Riise is, de ő totál rosszul. Hiába nagy harcos a norvég, ezt a hibát piszkosul megérdemelte (a csapata is), nagyon sok volt a rovásán.

Edin meg egy igazi gyilkos. Kegyetlenül beverte a gólt, piszok jó volt. És az is ahogy örültek a gólnak. Jó volt látni, egyben van a csapat, Džeko is rögtön szaladt az oldalvonalhoz Lescotthoz, közösen, önfeledten ünnepelt mindenki.

Végre győzelem! A hazaiak a vezetésük megszerzése után a pályán sem voltak. A labda sem volt náluk (29-71 a labdabiroklás), tizenegyesen kívül csak kétszer találták el Hart kapuját, akinek egyszer kellett védenie. A passzok száma 276 és 726. Nincs miről beszélni.

Mancini és a csapat visszakapta a monyóját, remélem a jó forma kitart szerdán a Dortmund ellen is, és akkor nagyon szép két hónap vár ránk!

A meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr855656498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása