Jöhet a huszadik?

2014. január 29. 17:00 - mgyuri

Spurs away 14Jöhet a huszadik? Mármint zsinórban a huszadik veretlenül megvívott meccs?

Egyszer megszakad ez a sorozat, de jó lenne még egy kicsit tovább duzzasztani, kemény meccsek jönnek egy hét alatt. Baromira döntetlen szaga van a mai mérkőzésnek, de valahogy úgy érzem, behúzzuk.

Ahogy mi is egy-egy pontra tolongunk egymás nyakán az első helyért az Arsenallal és a Chelsea-vel, úgy tapossa egymást a negyedik helyért a Spurs-Liverpool-Everton hármas.

Ez nem túl jó hír, nekik is baromi nagy szükségük van a három pontra. Esély sincs, hogy most is az legyen a forgatókönyv, mint novemberben. A hatos után próbáltak összekapni magukat, döntetlen a mu ellen, majd két idegenbeli 2:1-es siker a kiesőjelöltek ellen (Fulham és Sunderland), de az otthoni brutális leégést (0:5 a közvetlen rivális Liverpool ellen) nem élte túl Villas-Boas.

Most sem sikerült bizonyítania az egyes Chelsea játékosok által dvd-nek gúnyolt menedzsernek, hogy a Porto-nál elért eredmények nem a véletlennek voltak köszönhetőek, és nem egy fm-huszár, hanem simán megérte az Abramovics által kipengetett tizenöt millió eurót, csak nem hagytak neki időt, most sem. Majd talán a következő állomáshelyen.

Az utódja a segédje, Tim Sherwood lett (nem volt teljesen tiszta, de jó eséllyel nem ő volt a végleges jelölt, mivel december 16-án vette át a csapatot, de a következő idény végéig szóló kinevezését december 23-án jelentette be Daniel Levy), aki 2008-tól van a klub szolgálatában.

Sherwooddal mindkét kupából kiestek (az Arsenal elleni idegenbeli FA kupa vereség még emészthető, de a West Ham elleni hazai ligakupa bukta kínos), de a bajnokságban a hat meccsükön csak két pontot vesztett (otthoni 1:1 a WBA-val) az új menedzser. Szóval jó formában vannak ők is.

Sherwood 'nagy találmánya' a 4-4-2 alkalmazása. Adebayor-t felpattintotta Soldado mellé, Manu pedig az edzőváltás óta megnyert bajnokikon vagy gólt lőtt, vagy gólpasszt adott.

Andros Townsend, Erik Lamela, Paulinho, Sandro, Younes Kaboul és Jan Vertonghen szereplése kérdéses náluk.

Ahogy AVB-nek az egyik utolsó szög volt a novemberi 6:0, úgy Mancini 'sírhelyéből' is derekasat hasított ki a tavaly tavaszi White Hart Lane-i  1:3. A mai talán nem lesz ennyire sorsdöntő, de arra sem látok sok esélyt, hogy megismétlődjön a csoda, de egy 2011-es performansz maga lenne a mennyország.

A védőknek mindenestere meg kell emberelniük magukat, és Agüeroban  is remélem maradt a mesterhármasa után még egy kis kraft.

Negredo elméletileg rendben van, de nem lepne meg, ha ma is a Džeko-Agüero páros kezdene. Középen García nem lesz bevethető. Milner lerobbant, Silva sincs a toppon, így minden bizonnyal Navas és Jovetics fog a széleken játszani.

Joveticstől is várnék már egy igazán jó meccset, Pellegrini szerint gond nélkül fogja pótolni Nasrit, legyen is így. JoJo ugyanazt az utat járta be a Manchesterig, mint Nasztaszics (Belgrád-Firenze-Manchester), bízom a srácban, nagyon sok van benne, de egyelőre azt szeretném, ha olyan stabil helyet tudna kiharcolni magának, mint Naszta.

Ha már január, egy kis átigazolási hír: egyre több forrás állítja, hogy Blaise Matuidi még a héten csatlakozik hozzánk. Meglássuk. A csapatban a Blackburn ellen bemutatkozott Emyr Huws a Birmingham City-be került  (Rusnák után) kölcsönbe.

 kezdés: 20:45, vezeti: Andre Marriner, tv: digi, stream: erre

A végére egy-két, a Spursnek lőtt szép gól:

[vimeo 85284942 w=650]

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prideinbattle.blog.hu/api/trackback/id/tr8912477901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgyuri 2014.01.29. 19:52:00

A mai kezdők: Hart - Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy - Yaya, Fernandinho - Navas, Silva - Džeko, Agüero

mgyuri 2014.01.29. 19:52:00

A Spurs: Lloris, Walker, Chiriches, Dawson, Rose, Lennon, Bentaleb, Dembele, Sigurdsson, Eriksen, Adebayor

mgyuri 2014.01.29. 19:56:00

A pad:Pantilimon, Lescott, Nastasic, Kolarov, Rodwell, Negredo, Jovetics

inside_9 2014.01.29. 20:50:00

kurva kapufa bahhh.

boldfalcon 2014.01.29. 21:08:00

Az eddigi helyzetek alapján keveslem az 1 gólt :D

boldfalcon 2014.01.29. 21:21:00

Hú de beszartam, ez az alap hogy kamuszabad után ne lőjenek már gólt...

Kid21_ 2014.01.29. 21:34:00

Marriner egy idióta. Amúgy kár, hogy nem döntöttük el a meccset már az első félidőben...

mgyuri 2014.01.29. 21:38:00

igen, ezt a 35. percig le kellett volna zavarni

boldfalcon 2014.01.29. 21:58:00

Alakul ez. :D

Árcsi 2014.01.29. 22:00:00

ha valaki tud bármit Agüero-ról, írjon feltétlen!

Árcsi 2014.01.29. 22:22:00

hey Jojo!

Kid21_ 2014.01.29. 22:39:00

Rózsa intézett egy sima meccset a másodikra szerencsénkre. :D

mgyuri 2014.01.29. 22:39:00

a Hammers kihúzza a Mou-time-ot?

boldfalcon 2014.01.29. 22:41:00

Szerencsére ki, de ennyi hosszabbítást...

mgyuri 2014.01.29. 22:42:00

asszem nagyot húztunk ezen a fordulón

Kid21_ 2014.01.29. 23:25:00

Közben úgy tűnik, hogy hozunk még egy Ferkót a középpályára, ezúttal Portóból. Csóri Rodwellnek tehát meszeltek.

Definitely Maybe 2014.01.29. 23:28:00

Ha csak annyira hasonlit a jateka Fernandinhoehoz, mint amennyire a neve, akkor nem jarunk majd tul szarul. De amugy tenyleg csori Rodwell. Viszont mi tagadas, nem sokat tett azert, hogy nagyon marasztaljuk.

Kid21_ 2014.01.29. 23:33:00

A pletyka szerint viszont Garcia megy az üzlet tartozékaként, ezért sem volt ott ma még a padon sem. Amúgy igen, nem igazán győzött meg minket...

Definitely Maybe 2014.01.29. 23:46:00

Ez erdekes lenne, en megkedveltem Javit az utobbi idoben, kimondottan ertelmesen kezdett jatszani nagyhirtelen. Sot. Persze ettol meg egyrtelmu, hogy hozza kepest letezik upgrade.
süti beállítások módosítása